Radnóti Sándor Széchenyi-díjas magyar esztéta, kritikus, filozófus, irodalomtörténész, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (2025) ma ünnepli 80. születésnapját.
Középiskolai tanulmányait négy különböző intézményben végezte, végül a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. Ekkor ismerkedett meg Kenedi Jánossal és Heller Ágnessel.
1964–1969 között az ELTE magyar-filozófia szakára járt (Lukács György tanítványa, az úgynevezett „Lukács-óvoda” tagja). 1969–1972 között a Magvető Könyvkiadó, 1972–1980 között a Gondolat Könyvkiadó szerkesztője volt. 1980–1989 között szellemi szabadfoglalkozású, a magyar demokratikus ellenzék egyik fontos alakja volt. Egy nyilatkozatban szolidaritást vállalt a Charta ’77-tel. 1984-ben Soros-ösztöndíjjal New Yorkban kutatott. Részt vett 1985. június 14–16. között a monori találkozón.
1988–1989 között az SZDSZ Országos Tanácsának a tagja volt. 1989-től a Holmi folyóirat megszűnéséig a szerkesztőbizottság tagjaként dolgozott. 1994-ben országgyűlési képviselőjelöltséget vállalt.
1991 óta a filozófiai tudományok doktora, 1993-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését az ELTE BTK-n. 2016-ban emeritálták. 1995–1999 között a Soros Alapítvány könyvpályázati zsűrijének elnöki tisztjét töltötte be. 1996 óta a Magyar Ösztöndíjbizottság tagja. 1997–2000 között, valamint 2006–2010 között a Kossuth- és Széchenyi-díjak irodalmi albizottságának elnöke volt. 2009-ig részt vett az AEGON művészeti díj zsűrizésében. 2003. április 22-én előadást tartott a Mindentudás Egyetemén Jó ízlés, rossz ízlés címmel.
2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2025-ben rendes tagjává választották.
Kutatási területe: kritika, esztétika, művészetfilozófia a 18–21. században.
Ha van a mi mesterségünknek eleven klasszikusa, Radnóti Sándor bizonyosan az. És mielőtt az ilyen ünnepi kötetek esetében amúgy megbocsátható elfogultság vádja felmerülne: ez a megállapítás most elsősorban nem is a kivételes kvalitásoknak és teljesítménynek szól, hanem az eddigi életmű természetének. Klasszikusan kiegyensúlyozott, arányos, minden pontján megkérdőjelezhetetlen tudásra és mindig elfogulatlan kíváncsiságra alapozott mű ez, amely nem ismeri centrum és periféria különbségét, sem témában, sem kidolgozottságban.
Klasszikus tehát, de sohasem klasszicizál. Mindig van játéka is: ha klasszikus témához nyúl, enged nem-klasszikus csábításoknak, másfelől pedig bátran választ nem-klasszikus témát, és megkeresi benne a klasszikust, vagy éppen ő teszi azzá. Még külső habitusa is ilyen: szivar és nyakkendő. Amihez néha báránybőr kucsmát húz. Ez lehet a mi egyedüli mentségünk is. Mert nagyon nehéz klasszikus szerzőt méltón ünnepelni. Igazodni arányaihoz, betartani mértékeit, vigyázni a körvonalakra, jól megragadni a középpontot, kidolgozni a széleket.
Egy efféle kötet annyi külső tényezőtől függ, annyi esetlegesség befolyásolja. Csak a megnyíló játéktér rugalmasságában bízhatunk. Négy csoportba rendeztük az írásokat, a személyestől haladva a távolibbak felé.
E táguló horizontok nem egyetlen tengelyen helyezkednek el, inkább az érdeklődés eltérő, körcikkszerű terepeit jelzik: képvilág, filozófia- és esztétikatörténet, irodalom. És nem is homogének. A személyesbe nemcsak az ünnepelt személyére történő közvetlen vonatkozás, de a szerzők kiemelten személyes megszólalása is beletartozik, a képbe a mozgókép is. Biztos van tanulmány, ami kerülhetett volna másik csoportba, ahogyan elképzelhető lett volna másfajta csoportosítás is. És bizonnyal akadnak fontos szerzők, akik valamilyen oknál fogva nem kerültek a kötetbe. Csak remélni tudjuk, hogy a kötet így is kiállja az ünnepelt közismerten kritikus, ugyanakkor mindig méltányos tekintetét. Isten éltesse még nagyon sokáig! (Somlyó Bálint és Teller Katalin, a kötet szerkesztőinek előszava)
Kapcsolódó:
„Művészetfilozófus, Csongor szivarral” – Radnóti Sándor 80
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
