A dínók korában, nagyjából 200 millió évvel ezelőtt a mai északi sarkvidéken (ahol jelenleg nincs szárazföld, csak egyre zsugorodó, vízen úszó jégmezők) egy az Antarktisznál háromszor nagyobb földrész létezett – olvashatjuk Molnár Csaba összefoglalójában.
E földrész a kőzetlemezek mozgása következtében mára délebbre sodródott, és jelenleg Kína, illetve Szibéria nagy részét teszi ki.
A New York-i Columbia Egyetem paleontológusainak kutatása szerint e hajdani északi kontinens okozta azt a globális lehűlést, ami alkalmat teremtett az őshüllőknek, hogy elterjedjenek az egész Földön.
A dinók tündöklése idején
A földtörténeti középidőben (mezozoikumban, 252-66 millió évvel ezelőtt), vagyis a dinók tündöklése idején a legtöbb földi szárazföld egyetlen hatalmas kontinensbe (a Pangeába) tömörült, ami mellett egyetlen még hatalmasabb óceán, a Panthalassa hömpölygött.
Eddig a geológusok úgy gondolták, hogy ez alól csak a mai Kínát alkotó szárazföldi terület képezett kivételt, amely hatalmas szigetként létezett. A Columbia Egyetem kutatói azonban most elemezték a különböző földrészekről származó kőzetek mágneses jellemzőit, amiből következtetni lehet arra, hogy a kialakulásukkor milyen földrajzi szélességen (vagyis az Egyenlítőtől milyen messze) helyezkedtek el.
Ebből pedig nemcsak az derült ki, hogy Kína a mezozoikumban is egybefüggött a többi szárazfölddel, hanem az is, hogy egészen északon helyezkedett el.
Úgy tűnik, hogy abban az időben a mai kínai, illetve szibériai kőzetlemezek foglalták el az északi sarkvidéki területek jelentős részét. Bár a mezozoikum jelentős részében a földi klíma jelentősen melegebb volt, mint ma, nagyjából 200 millió évvel ezelőtt határozott lehűlés kezdődött, emiatt pedig sok korábbi nagytestű állatfaj kihalt, így a korábban elnyomott szerepben tengődő dinók előtt megnyílt az út a világuralom felé.
Ez az időszak (a triász vége) egybeesett a Pangea feldarabolódásával, és az Atlanti-óceán kinyílásával (amit aktív vulkanikus aktivitás kísért a kialakuló óceán keleti és nyugati partján egyaránt). Az azonban nem volt ismert eddig, hogy mi okozta a lehűlést, és ezzel a világ legnagyobb állatainak lecserélődését. Paul Olsen, a Columbia Egyetem őslénykutatója szerint ebben a hajdani északi óriáskontinens központi szerepet játszott.
Kutatás:
Az északi földrész hatása egyrészt az albedó erősödésében nyilvánult meg. Az albedó a behavazott, illetve eljegesedett (magyarul: fehér színű) kontinensek napfényvisszaverő hatását jelenti, ami miatt csökken a bolygó által elnyelt napenergia, és lehűlés indul be. Erre erősített rá, hogy az intenzív vulkanizmus sok aeroszolt lövellt az atmoszférába, és ezek az apró folyadékcseppek, illetve szemcsék a beeső napsugárzás jelentős részét ugyancsak visszaverték.
Az így hűlni kezdő bolygón még kevésbé tudott elolvadni a nagy északi kontinenst borító hó és jég. Így a földrész még fehérebb maradt, tovább erősödött az albedója, ez tovább növelte a lehűlést – tehát önerősítő folyamat indult be.
A lehűlő bolygón egyre több víz fagyott ki a jégsapkákba (vagyis a maival ellentétes folyamatok játszódtak le), így csökkent a tengerszint. Az egyre hidegebb éghajlat és a csökkenő tengerszint tömeges kihalási eseményt indított be.
Ennek során sok korai dinoszaurusz is kihalt, de azok, amelyek már eleve a fagyos északi kontinensen éltek, hatékony hőszigetelést (például tollazatot) fejlesztettek ki az evolúció során, így számukra kifejezetten lakájossá vált az egész lehűlő bolygó. Az elmélet szerint ezek után könnyű szerrel vehették át a kihalt korábbi nagytestű állatok helyét szerte a világon.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
