Péter és Pál
Volt egyszer egy szegény ember. Péternek hívták, s annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, de aztán egész gazdasága egy árva kakas volt. A szomszédja, Pál meg erős gazda volt, s mégis mindig jajgatott. Azt mondja egyszer Pál Péternek:
– Szomszéd! A kend kakasa sokat kaparász az én kertemben, én tovább nem tűrhetem. Isten istenem ne legyen, hogyha megfoghatom, kitekerintem a nyakát!
Péter nem szólt semmit, de erősen gondolkodóba esett, hogy mitévő legyen azzal a szerencsétlen kakassal.
– Én bizony – gondolja magában – nem veszkődöm sokáig vele, hanem az uraságnak ajándékozom, hátha még meg is jutalmaz valamivel. Azzal megfogta a kakast, s elvitte az urasághoz.
– Talán bizony keresztelés vagy lakodalom van a házadnál, Péter, hogy kakast ajándékozgatsz? – kérdezi az uraság.
– Dehogy, uram, nem lesz nálam semmiféle, csak költse el az úr a családjával, ne gondoljon vele! – mondá Péter.
– Hm, nem értem a dolgot. Hát nem elkélne nálatok, hisz annyian vagytok, hogy Jákob is megirigyelhetné. – Igaz, uram, igaz, de minek adjak én húst a gyermekeimnek, mikor kenyérre is alig jut. Jobb, ha meg sem kóstolják.
– Ó, te oktondi! Hát add el, s végy kenyeret az árán.
– Dehogy adom, uram! Ha én a városba viszem, két nap járom az utat, s míg hazaérek, megeszem a kakas árának a felét.
Mit tehetett az uraság, nem lehetett Pétert megtéríteni, kiadta hát a rendeletet a szakácsnénak, hogy ebédre süsse meg a kakast. Mikor az ebéd kész volt, Pétert is az asztalhoz ültette. Éppen heten ültek vele együtt az asztalnál.
Azt mondja az uraság, mikor a sült kakast behozták:
– No, Péter, a kakast te osztod el, de úgy vigyázz, hogy mindenki megkapja a maga részét. Ha jól osztod, megajándékozlak, ha nem jól osztod, lehúzatlak, s tizenkettőt veretek rád. Erre Péter maga elé vette a kakast, levágta a fejét, s azt a gazda tányérjára tette ezekkel a szavakkal:
– A fej az úré, mert ő a ház feje.
Azután a nyakát vágta le, s ezt a gazdasszony tányérjára tette.
– A fej és nyak eggyek – mondá Péter –, a szentírás szerint is a férj és feleség eggyek, tehát a nyak az asszonyt illeti.
Most a kakas két szárnyát vágta le, s odaadta a fiúknak, hogy jobban tudjanak írni, a két lábát pedig a leányoknak, hogy jobban tudjanak táncolni.
Azt mondá most Péter:
– Mindenki megkapta a magáét, én is elveszem a magamét – s azzal a „maradékot” bekebelezte.
Nagyot kacagott az uraság és családja a Péter furfangján, s jókedviben gazdagon megajándékozta. Adott neki tehenet, borjút és birkákat is.
Hazamegy Péter nagy örvendezéssel, s beszéli Pálnak a szerencséjét.
„Megállj, Péter – gondolá Pál –, adok én öt kakast az uraságnak, s akkor ötször annyi ajándékot kell, hogy kapjak!”
Mindjárt megfogott öt kakast, s elvitte az uraságnak. Az uraság jól tudta, hogy honnét fúj a szél, nem akarta elfogadni az ajándékot, de Pál addig istenkedett, hogy mégis elvette, hanem kikötötte, hogy a sült kakasokból neki is enni kell, éppen, mint Péternek. Megsüttette mind az öt kakast, s mikor asztalhoz ültek, ezt mondotta Pálnak:
– Hallod-e, Pál! Az én házamnál az a szokás, hogy aki hozta az ajándékot, az is ossza el, de úgy oszd, hogy hetünk közül mindenki megkapja a magáét. Ha jól osztod, hasznát veszed, ha nem: huszonnégy botot veretek reád.
Eleget törte a fejét Pál, de nem vala annyi istenes esze, hogy az öt kakast fel tudja osztani hét ember között. Az uraság, mikor látta, hogy Pál semmire sem tud menni, elhívatta Pétert.
– Nem tudom, uram – mondá Péter –, hogy el tudom-e osztani, de én mindig, jóban-rosszban, a Szentháromságban bíztam, talán most is segít rajtam. Azzal nekilátott az osztásnak.
– Én azt találom – mondá Péter –, hogy a nagyságos úr, a nagyságos asszony és egy kakas egy háromságot tesz ki, a két úrfi s egy kakas nemkülönben, a két kisasszony s egy kakas is csak egy háromság, s végezetre én szegény ördög s két kakas ismét csak egy háromság, s most már, mind közönségesen, jó appetitust kívánok.
Az egész ház népe kacagott a Péter furfangján, s az uraság Pált huszonnégyig verette, Pétert pedig megajándékozta házzal és telekkel.
Máig is él, ha meg nem halt.
Részletek Benedek Elek: gyűjtéséből. In: Magyar mese- és mondavilág, 1. kötet.
Június 29-én van Péter-Pál napja – az aratás kezdőnapjaként tartották számon. A magyarok úgy tartják, hogy e napon a „búza töve megszakad”, és ilyenkor kezdődik az aratás. A teljes mondás úgy tartja, hogy a búza Szent György napján szökik szárba, májusban kihányja a fejét, Szent Vid napján abbahagyja a növekedést és Péter-Pál napján megszakad a töve.
Időjóslás is tartozik a naphoz:
Péter és Pál érkezése, szakad a búza gyökere. Kaszát, sarlót készítsd, mert Péter-Pál után már üres az udvar, teli a határ!
Péter-Pál aratáskor elöl jár.
Péter-Pálra búza érik, Eljutunk az újkenyérig.
A hiedelem szerint a hajadonok közül, aki e napon elsőként hallja meg a harangszót, év végéig biztosan férjhez megy.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
