Kányádi Sándor: Három holló
Ül a havon
három holló.
Mind a három
nagyothalló.
Fújhat a szél,
Zúghat-búghat,
ők a hóról
nem mozdulnak.
Közepén a
fehér télnek
moccanatlan
feketéllnek.
Kányádi Sándor: Tél derekán
Összenőtt a föld az éggel,
Csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.
Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?
Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a csizma
meg az a sok meleg holmi?
Lám a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.
***
Kányádi Sándor: Feketerigó
Ablakomban nagy a hó, halihó! –
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.
De most nekünk nagy a hó, halihó! –
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
