Oktatás

378 elsős lesz Dunaszerdahelyen, 224-et írattak magyar iskolába

A 378 elsős 40 százalékát szlovák alapiskolába íratták Dunaszerdahelyen.

224 magyar alapiskolás lesz ősztől, 154 gyereket pedig szlovák iskolába írattak.

A magyar iskolák közül a Szabó Gyula alapiskolába íratták be a legtöbb gyereket, 91-et, három osztályt nyit az iskola.
A Kodály Zoltán alapiskolába 40 gyereket írattak, két első osztály nyitását tervezik, ha igény lesz rá, nulladik osztály is nyílik.
A Vámbéry Ármin alapiskolában ismét három osztály nyílik, 78 elsőssel. A Szent János egyházi alapiskolában 15 elsős lesz. Itt számolnak még létszámemelkedéssel, de nem szeretnék, ha az osztálylétszám túllépné a húszat.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a város két szlovák iskolája közül a Jilemnický utcaiba írattak be több gyereket, 98 elsős kezdi ott a tanévet, nyolc gyerek számára kértek halasztást a szülei. Az előző évekhez hasonlóan a következő tanévben is három első osztályt nyit az iskola, helyhiány miatt nem nyílhat négy.

A Smetana ligeti szlovák iskolában minden évben nő a beíratott elsősök száma. Idén 56 gyereket írattak be a szülők, néhányuk számára azonban halasztást kértek. Az iskola vezetése két osztály nyit. Az elsősök száma azonban még emelkedhet, mert több szülő is jelezte, hogy nyáron költöznek Dunaszerdahelyre vagy a környékre, így még az a lehetséges, hogy három osztályra való elsős lesz az iskolában.
-k-