Néhány hete jelent meg a Comenius Pedagógiai Intézet kiadásában A felvidéki magyar kisiskolák fenntartásának, működésének és pedagógiai fejlesztésének vizsgálata című tanulmány. A kötetről a Paraméter kérdezte az egyik szerzőt és egyben a kötet szerkesztőjét, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatóját, Fodor Attilát. A cikket rövidítve tesszük közzé, a teljes szöveget a Paraméteren olvashatják. Magát a tanulmányt, pár hete ezen a címen tettük közzé.
Milyen eredményre jutottak, melyek a legfontosabb megállapításai a kötetnek?
A szlovákiai magyar oktatás egyik fontos pontja a kisiskolák kérdése. Arányait tekintve sok a kisiskola, a 244 alapiskolából jelenleg 104 kisiskolaként, vagyis 1-4. évfolyamos iskolaként működik. A köznyelv sokszor kisiskolának nevezi az alacsony gyereklétszámmal működő, de teljes szervezettségű, vagyis 1-9. évfolyamban oktató iskolákat, sőt, akár a gimnáziumokat is, de mi most ezekkel nem foglalkoztunk. Mivel sok van belőlük, és egy ilyen kisiskola működtetése sokszor komoly anyagi probléma, ezért gondoltuk úgy, hogy érdemes foglalkozni velük. Már csak azért is, mert aki az oktatásban mozog, az tudja, hogy gyakran felmerül a kérdés: ezeket a kisiskolákat meg kell-e tartani, meg kell-e őrizni, akár pluszforrások bevonásával is, vagy inkább nagy iskolaközpontokat kellene létrehozni. Ez a szlovákiai magyar szakmát is megosztja, a magyar oktatáspolitikusoknak, szakértőknek sem egységes erről a véleményük.
…
Milyen eredményre jutottak?
Az első dolog, amit le lehet szűrni, az az, hogy a szlovákiai magyar közéletnek, politikának, szakmának ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell, és állást kell foglalnia ebben a témában. El kell dönteni, hogy ez nekünk hasznos-e, jó-e, támogassuk-e, vagy ellenkezőleg, inkább le kellene építeni. Ki kell lépni azonban abból a dimenzióból, hogy csak az oktatásra fókuszáljunk. A tanulmány egyik fontos tapasztalata, hogy ezeknek a kisiskoláknak ott, ahol működnek, általában más funkciójuk is van. Sok kis településen alig van már más kulturális intézmény, sokszor az iskola az egyedüli, ami még a kultúrát képviseli. A másik fontos tapasztalat, hogy ezek az iskolák sokszor olyan településeken működnek, ahol a magyarság már csak szórványban él, vagyis ezek egyfajta utolsó magyar intézménynek számítanak az adott közegben, tehát a magyarság összefogása szempontjából is fontos szerep jut nekik.
…
De megoldható a fenntartásuk anyagi szempontból?
Annak ellenére, hogy a kisiskolák működését sokszor az anyagiak felől közelítjük, abból kiindulva, hogy kevés a gyerek, ezért kevés a fejpénz, a kérdőíves felmérésünkből az derült ki, hogy az önkormányzatok többsége ezt a problémát meg tudja oldani. A megkérdezett iskolák jelentős többsége azt válaszolta, hogy a fenntartás ugyan komoly problémát okoz, de ezt az elmúlt években, évtizedekben valamilyen kiegészítő források bevonásával mindig meg tudták oldani. Fontos szempont az is, hogy az iskolavezetők 65 százaléka azt nyilatkozta, hogy az iskolát a település, vagyis az érintettek, az önkormányzat, a szülők mindenképpen meg akarják tartani. Ebből arra következtettünk, hogy inkább azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan lehetne ezeket az iskolákat minél hatékonyabban működtetni.
Az mit jelent, hogy az önkormányzatok meg tudják oldani a fenntartást? Csak annyit, hogy tudnak fűteni, világítani, fizetni a pedagógusokat, vagy tudnak fejleszteni is?
Ez egy következő probléma. A működés a legtöbbször azt jelenti, hogy úgy, mint az iskolák többsége, vagyis a nagyobb iskolák is, viszonylag szerényen meg tudnak élni. Tudják fizetni a béreket, az egyéb költségeket. Azt is kérdeztük, hogy az állami támogatás mire elég, és átlagban az jött ki, hogy a költségeik 80 százalékát fedezi az állami költségvetés, 20 százalékot viszont a fenntartónak kell hozzátenni. De az átlaggal itt óvatosan kell bánni, mert nagyon sokféle helyzetben működnek ezek az iskolák, tehát nem lehet általánosítani. A tanulmány másik megállapítása, hogy általában a fejlesztésre nagyon kevés forrás jut. A felmérés azt is megmutatta, hogy a kisiskolák nagyon nehezen jutnak kiegészítő támogatáshoz, például az összes komolyabb pályázat – akár az uniós pályázatok, akár más állami pályázatok – feltételül szabják, hogy a pályázó teljes szervezettségű, jogalanyisággal rendelkező iskola legyen, esetleg még önrésszel is be tudjon szállni a pályázatba. A fejlesztés tehát problémát jelent. Ha ezeket az iskolákat továbbra is működtetni akarjuk, akkor az alapműködéshez ugyan nem kell nagy befektetés, viszont a fejlesztéshez kell egy stratégia, plusz forrásokra van szükség.
…
Ön áprilisban megszólította szinte az összes, szlovákiai magyar oktatással foglalkozó intézményt, szervezetet, hogy kezdjenek párbeszédet a magyar oktatás jövőjéről. Kapott erre a felhívásra valamilyen választ a megszólított intézményektől, szakemberektől?
Az egy facebookos felhívás volt, egyetlen kivétellel minden szervezet pozitív visszajelzést adott. Most a járványhelyzet nehezíti, hogy ezeknek a szervezeteknek a képviselőit tárgyalóasztalhoz ültessük, de most készül az a hivatalos levél, amelyben megszólítjuk őket, hogy fogjunk össze a magyar oktatás fejlesztéséért. A másik része a levélnek arról szól majd, hogy a jelenlegi helyzetben, a járványból kifelé tartva, milyen formában tudjuk megkezdeni az együttműködést, a legfontosabb problémák meghatározását. Maga a felhívás is egy problémára mutat rá: arra, hogy a van egy adóssága a szakmának és a politikának: a szlovákiai magyar oktatásnak jövőképre, stratégiára van szüksége. Megvan-e az a néhány sarokpont, hogy milyen irányban, hogyan akarunk fejleszteni? Magyarországról is kapunk rengeteg fejlesztési támogatást, azt miért úgy használjuk fel, ahogyan felhasználjuk, nem lenne-e ennek jobb helye? A párbeszéd első pontjának annak kellene lennie, hogy ezek a szervezetek, ezek az intézmények a saját adataikkal, a saját pozíciójukból megpróbálják megvilágítani, hogy miben látják a magyar oktatás gyöngeségeit, és min kellene változtatni ahhoz, hogy ezek javuljanak. Ha így megtalálnánk a kulcspontokat, a közös nevezőt, akkor elindulhatna az együttműködés.
Ennek mikor lehet bármilyen eredménye?
Ezt nehéz megmondani, mert az együttműködés a szlovákiai magyar közegben kissé döcögős, akár politikai vonalon, akár más síkon, tehát már azt is eredménynek tekinteném, ha ezek az intézmények szakmailag, folyamatosan és jó minőségben tudnának egymással kommunikálni. Az lenne a hab a tortán, ha bizonyos projektek megvalósításában ténylegesen együttműködnének. Most azt gondolom, hogy legalább fél év kell arra, hogy ezek a szervezetek vagy legalább egy részük a közösen meghatározott projektek megvalósítását el tudja kezdeni.
A teljes cikket a Paraméteren olvashatják.
