Kitekintő Vélemény

A gyerekek orrában három hétig megmaradhat az új koronavírus

Akár három hétig megmaradhat az új koronavírus a gyermekek orrában dél-koreai tudósok szerint. Eddig rejtély volt, miként okozza a járvány erősödését a legfiatalabb korosztály megfertőződése, csak annyit tudott a világ, hogy az időseket és a valamilyen alapbetegséggel küzdőket veszélyeztetik a fiatalok vírushordozóként.

Fontos új adat

Korábbi tanulmányok eddig annyit igazoltak, hogy a fiatalok és a gyerekek túlnyomó többségének nincsenek tünetei, vagy csak nagyon enyhe tünetek jelentkeznek náluk, ha elkapják a kórokozót.

Azt nem tudják még most sem pontosan a járványügyi szakemberek, hogy milyen mértékben és milyen hosszan veszélyesek másokra a fiatalok, ha szervezetükbe kerül a vírus. A mostani publikáció fontos, de csak részleges adalék a kérdés megválaszolásához.

91 gyereket vizsgáltak

dél-koreai tanulmány készítői 91 gyereket vizsgáltak. Ha egy alany szervezetében megjelent a vírus, elkülönítették, és naponta vizsgálták, hogy jelen van-e a testben a kórokozó.

Így derült ki, hogy akár három hétig is megmaradhat az új koronavírus a gyermekek orrában. A legtöbb fertőzött gyerek tünetmentes marad. Ezért különösen veszélyes vírushordozók, mert semmi jelét nem érzékeli a családjuk, környezetük a fertőzésnek. Különösen a 12 évnél fiatalabbak körében igaz a tudósok megállapítása.

Reagált a nemzetközi tudományos világ

A brit Gyermekgyógyászati és Gyermek Egészségügyi Főiskola elnöke, Prof. Russell Viner felhívja a figyelmet, hogy az iskolakezdéskor rendkívül fontos kialakítani az intézményekben az óvintézkedések rendszerét, különösen a most publikált tanulmány ismeretében. A közösségi távolságtartás mellett a fokozott higiénia, a gyakoribb kézmosás ajánlatos.

Dr. Roberta DeBiasi, a washingtoni Nemzeti Gyermekkórház főorvosa szerint logikus a dél-koreai tanulmány megállapításait úgy értelmezni, hogy a gyerekeknek kiemelkedő szerepük van a vírus terjedésében, holott tudományosan még nem sikerült leírni mértékét. Ennek kiderítése a következő kutatások egyik fontos feladata.

jamanetwork
https://jamanetwork.com/journals/jamapediatrics/fullarticle/2770150

(Forrás: Euronews, People)

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: