Hazai hírek

A téli szünet után, január 11-én sem nyitják ki az iskolákat

Fotó: Facebook – kormányhivatal)

A karácsonyi országos lezárás alatt legalább három hétig zárva lesz minden iskola, de ez korántsem jelenti azt, hogy a téli szünet után, január 11-én automatikusan mehetnek a gyerekek iskolába. 

Viszont a tömeges iskolai tesztelésekről  letett a kormány.

Igor Matovič kijelentette, hogy a januári járványhelyzettől függően fogják megnyitni az egyes járásokban az iskolákat, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyes helyeken akár hat hétig zárva lesz minden, úgy, mint a legszigorúbb tavaszi korlátozások idején.

Azt még nem határozták meg, hogy milyen fertőzésszámok mellett engedélyezik az újranyitást, és sokat fog nyomni a latban az, hogy a régióban mennyire teltek meg a kórházak.

„Akkor fogunk kinyitni egy-egy járást, ha minden félelem nélkül elengedhetjük iskolába a gyerekeket, anélkül, hogy tesztelnénk őket és a szüleiket. Csak az iskola alkalmazottait fogjuk tesztelni” – jelentette ki Matovič.

Ilyen járványszámok mellett még februárban is zárva lesz az iskola

A jelenlegi elképzelés szerint ha rizikós járásban szeretne megnyitni a fenntartó egy-egy iskolát, akkor az csak azokban az osztályokban lesz lehetséges, amelynek tanulóit letesztelik. Aki nem megy el tesztre, az távoktatásban marad. (l)

Irreális az iskolanyitás, még februárban is otthon lesznek a gyerekek

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: