Kitekintő Oktatás

Miféle tan a hittan?

És hol a legmegfelelőbb helye?

Eléggé kézenfekvő, hogy a hittan nem olyan tan, mint a mértan, az embertan, de még az erkölcstantól és a vallástantól is jelenetős mértékben különbözik. Ezt egyértelműen bizonyítják a különböző egyházak hittannal kapcsolatos „küldetésnyilatkozatai”, nem kevésbé a körkérdésemre válaszolók is. Nagyon kevesen (mindössze nyolcan) voltak közülük, akik a hittan fogalmát a hitismeretek oktatására szűkítették. A többiek kisebbik fele (30 fő) kizárólag vagy elsősorban, nagyobbik fele (62) pedig a hitismeret mellett missziónak (14), hitre nevelésnek (12), az egyházi (gyülekezeti) életbe való bevezetésnek (12), lelkiségi nevelésnek (9), a keresztény vagy felekezeti identitás kialakításának (8), keresztény életre nevelésnek (8) a hitélet szerves részének (8) szentségi katekézisnek (3), Istenről szóló beszédnek, „az evangélium és a kultúra közötti párbeszédnek” (1-1 fő) tartották. Ennek alapján kézenfekvő, hogy még a különböző „ismeretek” mellett missziónak tekintett hittan is inkább az iskolához tájolható, a többi funkció inkább a gyülekezethez.

Arra a kérdésre, hogy „Hol van a hittan legmegfelelőbb helye, a gyülekezetben, az iskolában, a kollégiumban vagy a lelkiségi mozgalomban?”, eléggé eltérő válaszokat kaptam. Tizenheten (köztük átlagosnál nagyobb arányban a katolikusok, köztük egy püspök és több neveléstudományi szakember) úgy gondolják, bárhol, csak nem az iskolában. A tipikus érvelések a következők. „Az iskolában tartott hittanóra csak egy tantárgy lehet a többi között, pedig a hittan tanításában nem az ismeretátadás a legfontosabb”, „Az iskolán kívül minden helyszín jobb, ahol a személyesen motivált részvétel feltételezhető”, „A hittan oktatása a hitközösség feladata és nem a tudásközösségé”, „Ott, ahol eleven hitélet és valódi hívő közösség van”.

Kamarás István OJD hittan
Kamarás István OJD

Ugyanennyien (17-en, köztük két püspök, a katolikusok az átlagosnál nagyobb arányban) az iskolát is elfogadhatónak vélik, de a hittan legmegfelelőbb színhelyének mégis a gyülekezetet látják. Jellegzetes érveik: „Amennyiben a hittanon az egyház életébe való bevezetést, nevezetesen a szentségekre való felkészítést, illetve magát a katekumenátust értjük, első számú helye a gyülekezet”, „Egy élő plébániaközösség maga is világ-modell”, „Mivel a hittan célja a gyermek és a fiatal gyülekezeti integrációja, a gyülekezeten kívül minden egyéb hittanos helyszín csak szükségmegoldás”, „Ideális a gyülekezetben lenne, mert akkor a hittan nem csupán hitismeretek oktatása lenne, hanem a gyülekezet életébe való beépítés és a lelkiség kialakítása is”

Hasonló arányban (18-an, laikusok átlagosnál nagyobb arányban) vannak, akik úgy vélik, bárhol lehet helye a hittannak, ha jól csinálják, és többen azt is hozzáteszik, hogy mindegyik formának megvan a maga előnye. Többen úgy gondolják, ott legyen a hittan, ahol jobban meg lehet szervezni és/vagy ahol jobban elérhető a szülők és a tanulók számára. Azt is hangoztatják, hogy amennyiben több lehetőség is kínálkozik, a szülők joga dönteni. Attól is függ, mondják egyesek, hogy miként értelmezzük a hittant. „Amennyiben az evangélium és kultúra párbeszédének, akkor az egyházi iskolában, amennyiben a szentségi és egyházközségi életbe való bevezetésnek, akkor a gyülekezetben, de leginkább olyan helyen, ahol közösség van”, érvel egy tanítórend főnöke.

Mindössze 16-an voksolnak egyértelműen az iskola mellett, átlagosnál nagyobb arányban a protestánsok és a katolikus világiak. Leggyakrabban azzal indokolják, hogy az iskolán keresztül lehet legtöbbeket elérni, hogy az iskola a misszió és az „emberhalászat” legmegfelelőbb helye. Azzal is érvelnek, hogy az iskolában sokkal inkább lehetséges a korcsoportokra bontás, és azzal is, hogy megfelelőbb az infrastruktúra. Olyan érv is elhangzik (például egy hittankönyvszerző evangélikus lelkész szájából), hogy „az igényes hittanoktatás épp annyira felkészíthet az életre, és hozzájárulhat a világról alkotott érvényes és használható kép kialakításához, mint a természet- vagy társadalomtudományi órák vagy a művészetek”.

Valamivel többen (18-an átlagosnál nagyobb arányban a klerikusok és a protestánsok, köztük három püspök) egyformán megfelelő helyszínnek tartják az iskolát és a gyülekezetet. A többség hangsúlyozza, hogy mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és az egyházközség javára a gyülekezeti közösség élményét (és a „templomélményt”), az iskola javára a több gyermek elérésének lehetőségét írják. Akadnak árnyaltabb megfogalmazások is.

„Ha van elég olyan hitoktató, aki a saját hite mellett más hitvilágok oktatására is képes, akkor az iskola lehet helyszín, ha a foglalkozás magva hittartalomra épített tananyag, akkor a gyülekezet az adekvát helyszín.”

„Ha hittanon elsősorban (és főleg!) a hívő élethez szükséges ismeretek megtanítását és a hívő közösségbe való integrálást értjük, akkor szerintem ennek ideális helye a gyülekezet, ha elsősorban az általános műveltséghez számító bibliaismeretet és egyháztörténeti ismereteket, akkor ennek helyet kell biztosítani az iskolai tanrendben is.”

Többen úgy látják, hogy az alsó tagozatban szerencsésebb az iskolai a hittan, mert a kisebbek kísérőhöz vannak kötve, a felső tagozatosoknak viszont a gyülekezet éltető közössége lenne üdvösebb. Megfontolandó az egyik egyházi egyetem rektorának véleménye, aki szerint „teológiai szempontból nyilvánvalóan a hittannak a hit közösségében van a helye. Jelen esetben a nem egyházi iskolák vagy-vagy alternatívája viszont a szülői felelősséget érinti, mivel a keresztény hagyományban a nevelés nem állami, nem is egyházi, hanem szülői mandátum. Ezt a szülők csak pragmatikus és kompetencia okokból delegálják az iskolára.”

Összegezve: a válaszok között a gyülekezet 69, az iskola 52, a kollégium 10, a lelkiségi mozgalom 9 százalékos arányban szerepelt. Az iskolai hittan mellett voksolók körében az átlagosnál nagyobb arányban vannak a protestánsok, főképpen a reformátusok.

Akadtak a válaszolók közül, akik tágasabb kontextusba helyezik a hittan mineműségének és helyének kérdését. Többek véleményét tolmácsolja az Antall-kormány egyik minisztere, aki azt mondja, hogy „a hittannak olyan közösségben van helye, ahol már van valamilyen érzelmi elköteleződés, szocializálódás a vallás iránt, amit tanbeli ismeretekkel kell/lehet megerősíteni, magyarázni”. Ugyancsak többek véleményét fogalmazta meg a korábban márt idézett katolikus püspök, aki a népegyház végét hirdeti, és minden tekintetben az alulról felfelé építkezést szorgalmazza.

Tudjuk, hogy az egyházi iskolákban jó ideig igencsak gyanakodva kezelték – mint valami liberális huncutságot – az ember- és erkölcstant. (Persze akadtak azért olyan egyházi iskolák is, ahol példaszerűen tanították a hittan mellett.) Valamit javult a helyzet, amikor az egyházi tanárképzésben is megjelent az ember- és erkölcstantanár szak, és ezzel párhuzamosan állami egyetemeken is szép számmal szereztek lelkészek és hitoktatók ilyen diplomát. Bár (sajnálatos módon) nem kérdeztem rá arra, hogy legyen-e az egyházi iskolákban is ember- és erkölcstan a hittan mellett, más kérdések kapcsán többen is érintették ezt a témát, és akik ezt tették, nemcsak az emberismeret, hanem még a vallásismeret oktatását is szorgalmazták.

Kamarás István OJD
Forrás:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: