Oktatás

Mindenekelőtt idegen nyelveket és pénzügyi ismereteket kell tanítani

idegen nyelvek, pénzügyi ismeretek, számítástechnika

Az idegen nyelvek és a pénzügyi ismeretek tanítása a szülők és a középiskolás diákok elvárása.
Reprezentatív felmérést végeztek a nyáron ezer megkérdezett bevonásával az oktatásról. A lakosság közel felének meggyőződése, hogy azonnal az idegen nyelvekre és a pénzügyi ismeretek oktatására kell helyezni a hangsúlyt, és ez mindennél fontosabb.

A Go4insight felmérésébe nemcsak a felnőtteket, hanem a 15–18 éves korosztályt is bevonták. A vidéken élők még nagyobb mértékben szorgalmazzák a nyelvek oktatását, mint a városi lakosság.

Tulajdonképpen arra kellett válaszolni, mi lenne a három legfontosabb tantárgy vagy témakör. A második helyen a pénzügyi ismeretek oktatását 45 százalék sorolta ide. A harmadik terület pedig a számítástechnika, a programozás, beleértve a médiaismereteket. Ezzel összefügg, hogy szinte ugyanennyien tartják a harmadik helyen fontosnak a kritikus gondolkodás erősítését, a problémamegoldást, a tények és álhírek megkülönböztetését és kezelését.

A lakosság negyede úgy véli, hogy a három legfontosabb tantárgy között helyet kellene kapnia a kommunikációnak, továbbá a környezettudatos gondolkodásnak, az egész ökoszisztéma működése megértésének.
A lakosság ötöde azt szeretné, ha a diákok többet tanulnának egészségügyi kérdésekről, az egészséges életmódról és táplálkozásról.
Tehát a három terület, ami a lakosság szerint a jobb érvényesüléshez, a jobb megélhetéshez és tájékozottsághoz szükséges: idegen nyelvek, számítástechnikai ismeretek, önálló, kritikus gondolkodás és problémamegoldás.