Hazai hírek Oktatás

Érdeklődő középiskolások az eperjesi magyar intézet nyílt napján

Nagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját az Eperjesi Egyetem
Nagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját az Eperjesi Egyetem

Az Eperjesi Egyetem számára fontos, hogy minél részletesebb és pontosabb információval szolgáljon a leendő felvételizőknek, ezért a felvételi időszakhoz közeledve idén is megrendezésre került az intézmény nyílt napja, ahol a 2023/2024-es akadémiai évben várható képzésekkel és az egyes karok nyújtotta lehetőségekkel ismerkedhettek a továbbtanulás előtt álló diákok.

Nagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját az Eperjesi EgyetemNagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját az Eperjesi Egyetem. A február 8-án megrendezésre kerülő rendezvényen bemutatkozott az egyetem mind a nyolc kara és egyéb szervezeti egysége is. Az egyes tanulmányi programok iránt érdeklődő középiskolások interaktív előadások és érdekes bemutatók révén ismerhették meg az egyetemen folyó képzéseket, a hallgatói életet, illetve az ösztöndíj-és karrierlehetőségeket. Az egyes karok és intézetek bemutatására a délelőtti órákban került sor. A magyar nyelv és irodalom, valamint a tolmács-fordító szak iránt érdeklődő végzősök – a felvételi eljárásról, az oktatási-kutatási tevékenységről szóló informatív előadások mellett – a Magyar Nyelv és Kultúra Intézete által felállított standnál nyerhettek betekintést az intézet kínálta tanulmányi lehetőségekbe.

Nagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját az Eperjesi EgyetemAz oktatók bemutatták az intézetben működő tanulmányi programokat, ahogy betekintést kínáltak az intézmény tudományos-kulturális életébe is. A látogatók kézbe vehették az utóbbi években kiadott egyetemi tankönyveket és konferenciaköteteket is, majd egy műveltségi vetélkedőn vehettek részt, ahol értékes jutalommal gazdagodhattak.

Bízunk benne, hogy a Magyar Nyelv és Kultúra Intézetének tanulmányi programjai elnyerték a résztvevők tetszését, és szeptemberben újra találkozhatunk velük.

Az érdeklődők 2023. március 31-ig jelentkezhetnek a Magyar Nyelv és Kultúra Intézete által kínált tanulmányi programokra, a részletek elérhetőek az intézmény honlapján: https://www.unipo.sk/cjknm/hlavne-sekcie/domov/studium/