Egyéb kategória

Iskolaoptimalizáció – Mi az a klaszter?

Az optimalizáció és azon belül is a magyar alapiskolák kulcsfogalma a klaszter lehet. Ez azt jelenti, hogy (ideális esetben) közeli iskolák szövetkeznek, és megosztanak egymás között bizonyos feladatokat, ezek költségeit közösen fedezik, és még a jogalanyiságuk sem szűnik meg.

klaszter
Fotó – Kisújfalu község archívuma

A kisiskolák lehetőséget kapnak arra, hogy iskolai klasztereket, vagyis formális partnerségeket hozzanak létre, amelyek lehetővé teszik a tanárok, helyiségek vagy személyzet megosztását – közölte a tárca.

Ez jól hangzik, viszont az önkormányzatoknak (az állami alapiskoláinak fenntartói) rendkívül fontos szerep jut a kérdésben. Gondoljunk csak bele, például két szomszédos falu két polgármesterének tárgyalóasztalhoz kell ülnie és egyezségre jutnia, hogyan működhetnének együtt az iskoláik.

Félre kell tehát tenni minden lehetséges ellentétet, meg kell hallgatni az érintetteket és végső soron a gyerekek érdekeit szem előtt tartva kell konszenzusra jutniuk. És itt van helye szkepticizmusnak, de a felelősségen túl a motiváció is adott: nem kapnak majd kiegészítő támogatást a kisiskolák, valamint célzott támogatás kerül bevezetésre azok számára, amelyek aktívan keresik a megoldásokat.

A magyar tannyelvű szlovákiai alapiskolák létszámai:

  • 31 alapiskolában a diákok létszáma 250 vagy ennél több
  • 100 alapiskolában a diákok száma 100 vagy ennél kevesebb
  • 71 alapiskolában a diákok száma 50 vagy 50 fő alatt van.

A magyar alapiskolák felében kevesebb mint 100 diák tanult.

Együttműködési modellek összehasonlítása

Kritérium

Összevont iskola

Kihelyezett tagozat

Iskolai klaszter

Jogi forma Egy jogi személy Egy jogi személy szervezeti egységgel Több önálló szervezet együttműködési szerződéssel
Ajánlott Közeli iskolák, amelyek adminisztratív összevonást igényelnek Nem önálló iskolák, amelyek nagyobb iskola hatterét igénylik Iskolák, amelyek együtt akarnak működni, de megőriznek önállóságukat
Előnyök Egységes irányítás, erőforrások kihasználása, fokozatos oktatási ut Lehetőség helyi oktatás megőrzésére, szelesebb szolgáltatások elérése Személyzet- es projektmeg-osztás, identitás es fenntartói jogkör megőrzése
Hátrányok Kisiskola identitásának elvesztésének kockázata Korlátozott döntési jog a helyi önkormányzat részéről Hatékonyság a megállapodás betartásától függ
Finanszírozás Nemzetiségi iskolákra való alkalmasság  Egységes finanszírozás a tanulólétszám alapján Ha megmarad minden szervezet nemzetiségi jellege A központi iskola révén Ha a központi iskola tiszteletben tartja a helyi sajátosságokat Megállapodás es az iskolák igényéi alapján Lehetővé teszi a nemzetiségi iskolák együttműködését
Szegregáció rizikója Alacsony Lehetséges kockázat a központi iskola részéről Alacsony – önkéntes együttműködés

 

 


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.