100 éve született Kokas Ignác Kossuth-díjas festő, a gesztusfestészet kiváló képviselője.
„Kokas Ignác arra törekszik, hogy művészetének eszközeivel témájáról mindent elmondjon, ami lényeges, mégpedig úgy, hogy a festménnyel kifejezze művészetének végső mondanivalóját: az élet nehéz, de szép.” (Chikán Bálint)
Minden előképzettség nélkül a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, és fel is vették. 1952-ben végezte el. 1952 óta rendszeresen szerepel a Műcsarnok és az Ernst Múzeum csoportos tárlatain. Egyéni kiállítása volt 1968-ban a Velencei Biennálén, 1969-ben és 1980-ban a Műcsarnokban, 1984-ben Székesfehérváron, 1995-ben Bécsben. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári múzeum kortárs gyűjteményében.
A főiskolán a konstruktivista Kmetty János és a posztnagybányai Bernáth Aurél voltak a mesterei. Festői foltokból építkezett, műveit nem konstruktivista szabályszerűség határozza meg. Diplomamunkája 1952-ben Az asztalos című kép volt, amelyet édesapjáról mintázott (a lenti videóban szerepel).
Az 1960-as évek közepén „zöld korszaka” három évig tartott, majd 1969-től minden évben néhány hónapot Ginza-pusztán töltött (elhagyatott uradalom volt Alcsút mellett), s ekkor kezdődött el „Ginza korszaka”. Itt festette teljesen egyéni stílusú képeit az alakos és a non-figuratív ábrázolás határán, kiváló kompozícióteremtő képességgel és erőteljes kolorittal, egyetemes emberi mondanivalókkal.
1973–1983-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított, számos jeles tanítványa volt, köztük El Kazovszkij, Fehér László.
Vál díszpolgára volt. A Magyar Művészeti Akadémia tagja 1992-től haláláig.
Monográfia: Bereczky Lóránt – Horváth György: Kokas Ignác. Budapest, 1996.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
