A magyar Szolzsenyicin – Lengyel József

„…olyan tiszta szemmel néz körül a pokolban, mint Dante”
– írta róla Hegedüs Géza

130 éve született Lengyel József (Marcali, 1896. augusztus 4. – Budapest, 1975. július 14.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő; „a magyar Szolzsenyicin”, vagy a „kicsi, mérges öregúr”.

Kezdetben Budapesten és Pozsonyban járt egyetemre, első versei Kassák Lajos lapjaiban jelentek meg.

1918-ban a KMP tagja lett, majd a Magyarországi Tanácsköztársaság bukását követően Ausztriába menekült, ahol megjelent első önálló könyve (Ó Hit Jeruzsálem… Gábriel Lajos változásai), s belépett az Osztrák Kommunista Pártba, amelynek 1921-ig volt tagja.

1927-ben Németországba költözött, itt mint újságíró működött, fordításokat készített baloldali lapoknak, és tagja lett Németország Kommunista Pártjának is. 1930-ban Moszkva következett, ahol dramaturgként, illetve lapszerkesztőként kereste kenyerét, itt adták ki Visegrádi utca című művét, amelyben 1918–19-es személyes élményeit írta meg. 1938-ban letartóztatták, elítélték, és nyolc évig különböző Gulag munkatáborokban raboskodott, 1946-ban kiszabadult, ám újra letartóztatták és Szibériába száműzték. 1955-ben visszatért Magyarországra, itthon többek között a szovjet lágerekről is írt.

Magyarországon Lengyel József szólt először műveiben a kommunizmus nevében elkövetett szörnyűségekről, a munkatáborok világáról, melyet a szemtanú hitelességével ábrázolt. Novelláiban örök mementóként idézte fel a sztálini szovjet önkényuralom és terror idejéből származó tragikus emlékeit.

Élete és művei hamisítatlan történelemkönyvek, emberi sorsok mély lenyomatai.

Fontosabb művei és novellái:

• • Igéző – A magyar kispróza kiemelkedő, tömör remekműve a börtönévekről és az emberi tartásról
  • Visegrádi utca – A korai munkásmozgalmi éveket és a bécsi/berlini emigrációt idéző regény.
  • Hídépítők – A szocialista iparosítás korai, naiv és kritikus hangvételű ábrázolása.
  • Oldás és kötés – Novelláskötet, amely mélyen elemzi az erkölcsi válságokat és a történelmi kényszereket.

Amikor a „kicsi, mérges öregúr”, Lengyel József  meghalt, olyan nagyságok búcsúztatták, mint Weöres Sándor és Juhász Ferenc. Ha elolvassák az Oldás és kötés című művét, meg fogják érteni, hogy valaha miért sorolták a legjobb magyar írók közé.

„Egy tizenhatodik századi spanyol arisztokrata grandezájával hordozta törékeny vállain a sorsa súlyát. Hiányzott belőle Szolzsenyicin ádáz dühe. Így pontosabban ábrázolhatta, mit él át az ártatlanul bezárt emberállat. Akitől mindent elvettek. Aki mindent elvesztett. Csak önmagát nem – jó esetben. Erre adott tanulhatatlan példát. Méret és erő néha fordított arányban áll, nála okvetlenül. Amilyen pici, oly megtörhetetlen.” (Vámos Miklós)