A magyar iskolaválasztás népszerűsítését szolgálja az az ingyenes koncert, amely a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programja keretében tartanak Komáromban, a városi művelődési központban. A kulturális élmény után a látogatók a…

Gergely-járás: Az iskolás gyermekek ezen a napon csapatostul házról házra járva verbuválták az iskolába a gyerekeket. A katonai toborzás mintájára a szereplők gyakran különféle katonai rangokat viseltek, „szent Gergely vitézeinek”…

A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola három diákja vett részt az Szép magyar beszéd verseny idei előválogatóján, Somorján. Négy kategóriában zajlott a verseny. A dunaszerdahelyi diákok a 3. és a 4. kategóriában mérettették meg magukat. A szakmai…

Három olyan könyvet mutatnak be március 20-án 17 órakor a Pozsonyi Magyar Intézetben (Štefánikova 1.), melyek a magyar pedagógia jeles személyiségeinek gondolatait összegzik. Vojtek Sándor fiatalon elhunyt középiskolai tanár és…

Az innováció és digitalizáció a XXI. században – ez volt az egyik témája a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Komáromi Pedagógiai Napoknak. A szakmai rendezvénysorozat keretében hangzott el Molnár…

Kéthetes bajorországi tanulmányútra jelentkezhetnek az alap- és középiskolai némettanárok – tette közzé weboldalán az oktatási minisztérium. Az ösztöndíjat elnyerő pedagógusok bajorországi iskolában figyelhetik meg az ott folyó munkát, a program…

Érdekes cikk jelent meg a life.hu oldalon Gyergyai-Szabó Mariann tollából a fekete pedagógiáról. Ez a neve annak a jelenségnek, amikor a tanítók egy életre szóló sebet ejtenek a gyerek önbecsülésén.…