Ha minden jól megy, hamarosan pozitív változások kezdődhetnek az iskolarendszerben. A kérdésben érintett ellenzéki pártok egységes álláspontja az, hogy az oktatás a prioritásaik közé tartozik, a finanszírozás jelentős javítását tervezik, és az oktatási szakpolitikusok reményt látnak arra, hogy a tárcát ismét szakértők vezethetik. Az egy fáradt országról szóló jelentés rdemes elgondolkodni azon, hogy mi vár rájuk, és milyen kihívásokkal kell szembenézniük.
A technokraták már gyűjtik az adatokat az ágazat belső adósságáról, arról, hogy hány iskolánk van, vagy hogy évente hányan távoznak érettségi után külföldre. A számok nem valami biztatók. Én azonban úgy gondolom, nem ez lesz a legnagyobb kihívás a minisztérium új vezetői számára, hanem az, hogy sok tanító kiégett, és mostanra elkeserítő mentális állapotba került.
Egy fáradt országról szóló jelentés
Samo Marec nemrég komoly kérdéseket tett fel az Egy fáradt országról szóló jelentés című cikkében: „Eleve rosszul építettük fel a rendszert, vagy csak kicsúszott az ellenőrzésünk alól? Továbbra is így fog ez menni? És vajon merre? Olyan sok a gond, hogy már nem is tudjuk, mi ellen tiltakozzunk? Nem a Mečiar-éra utáni időszakra jellemző, hogy rossz állapotban van az ország. Megalakulása óta most van a legrosszabb állapotban. Lehet, hogy nem az ötletek fogytak el, hanem az akarat hiányzik. Talán mert mindenki fáradt. De hogyan tovább?”
Ha a tanárral is probléma van
Samo az egész országról beszél, beleértve az oktatásügy helyzetét is. Václav Havel ezt két szóban foglalta volna össze: hülye hangulat.
Tudjuk, hogy egy tanár kiéghet. De kiéghet a teljes oktatásügy? Ha a tanárok nagy részének pszichés állapotát akarnánk leírni, nem kerülhetnénk el a fáradt, kimerült, apatikus, enervált, levert, ideges, lehangolt, dühös, csalódott, cinikus, kiégett jelzőt…
Kiegyensúlyozott minisztériumot
Sehol nem képzelhető el alapvető és tartós változás a munkavállalók jelentős részének támogatása nélkül. A leendő miniszternek épp ezért gondolkodnia kell arról, hogyan lehet minőségi változást elérni, milyen új módját kell megtalálni a tanítókkal való kommunikációnak, hogyan nyerhető el a bizalmuk, hogyan lehet felrázni őket a mély letargiából, a szkepticizmusból, a cinizmusból, és elérni, hogy ne érezzék tehetetlennek magukat. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az oktatásügyi miniszternek nem az a dolga, hogy feltétel nélkül támogasson minden szakszervezeti kezdeményezést és kielégítsen minden igényt. Kiegyensúlyozottnak és körültekintőnek kell lennie. Nemcsak a tanárok, hanem a szülők, a tanulók és az egész társadalomért érdekeit szem előtt kell tartania. Vagyis az olyan helyzetekben, amikor a tanár nem áldozat, hanem a gondok okozója, rá kell mutatnia a problémára és kompetenciájánál fogva cselekednie kell. Nem lesz könnyű.
