Hazai hírek

Tanuljunk jobban tanítani

„Tanuljunk jobban tanítani” címmel indít projektet a Selye János Egyetem Tanárképző Kara. A kar a beruházásokért és informatizálásért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalától kap rá vissza nem térítendő támogatást.

A komáromi egyetem legnépesebb kara az elnyert támogatással javítani kívánja a hallgatók szakmai gyakorlatának körülményeit és színvonalát. Ennek a projektnek a keretein belül szakmai anyagok is készülnek majd az egyetemi oktatók, a gyakorlati oktatásba bevont tanárok és a hallgatók számára.

A támogatott programban 500 nappali tagozatos egyetemi hallgató és 80 gyakorlati oktatásba bevont tanár vesz részt. A projektnek köszönhetően a Selye János Egyetem Tanárképző Karának az eddigi 35 oktatási intézményből álló gyakorló intézményi hálózata több iskolával bővül. A kar és az ott tanulók fejlődését szolgálja a pályázati támogatás, hiszen nem csupán az egyetem és gyakorlóintézményei együttműködését teszi szorosabbá, hanem a gyakorlati oktatás erősítésével a jövő pedagógustársadalmát is felkészültebbé teszi – tájékoztatta a Bumm.sk portált Petheő Attila, az egyetem munkatársa.

(bumm)