Kitekintő Oktatás

Az iskola nem otthon és az otthon nem iskola

A szülőnek nem kell tanárnak lennie” címmel közöl interjút a Meccéspontok Dr. Kolosai Neddával, az ELTE Tanító-és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékének pszichológusával.

kolosai_nedda
Dr. Kolosai Nedda az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékén dolgozó pszichológus, oktató, a Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat főszerkesztője.

A szakember szerint a legspecifikusabb probléma a járványhelyzet idején az, hogy a szülőnek 24 órában kell a gyermekeikkel lenniük. A távoktatás miatt megváltoztak a szerepek a családban: a szülő sokszor kénytelen a gyermekkel együtt tanulni.

A szülőknek nem kell mindenhez érteniük, legfontosabb feladatuk az, hogy segítsék a gyerekeiket a saját feladataik menedzselésében. A szülőnek nem kell tanárnak lennie, viszont fontos, hogy a gyerek számára mindig elérhető legyen, megkérdezhető legyen, ha a gyerek valahol elakad a tanulásban.

„Szerintem nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az óvoda nem otthon, az otthon nem óvoda, az iskola nem otthon és az otthon nem iskola. Most a szülőknek mégis olyan, akár pedagógusi szerepköröket kell ellátniuk, amelyeket korábban nem. Úgy kell szervezniük az életüket, hogy ha otthonról dolgoznak, akkor megteremtsék azokat a tereket és azt az időt, ahol és amikor el tudják végezni a munkájukat. Ez már önmagában stresszforrás lehet. Viszont ez a stresszforrás személyiségfejlesztővé válhat, amennyiben képesek vagyunk a megfelelő megküzdésre. De ehhez természetesen meg kell találnunk azokat az építőkockákat, az erőforrásokat, amik képessé tesznek minket a megküzdésre.”

A szabadidő pedig legyen valódi közös élmény. Sokat jelent a mesélés, a saját történetek elmondása, az aktív testmozgás a szabadban vagy akár csak otthon is. A lényeg, hogy töltsünk minél több időt a virtuális téren kívül, és ne hiányozzék napjainkból a humor, a nevetés.