Hazai hírek

Gröhling: Ha az első két hetet kibírjuk, minden rendben lesz

Bár a napokban alaposan megugrottak a fertőzésszámok és például Pozsony szigorításokat vezetett be, továbbra is érvényes, hogy egy hét múlva az összes iskolában hagyományos módon megkezdődik az új tanév.

Branislav Gröhling oktatási miniszter szerint az új tanévben az első két hét lesz a legfontosabb, ha az iskolák ezalatt képesek lesznek kezelni a járványhelyzetet, akkor később is mindennel megbirkózik az iskolaügy.
A miniszter ezt a járványstáb mai ülése után nyilatkozta a médiának. Egyúttal megkérte a szülőket is, hogy ebben a két hétben különösen figyeljenek a szabályok betartására. Azt is megerősítette, hogy a tanévnyitóig nyilvánosságra hozzák, mely diákok kaphatnak egészségi okokból felmentést a kötelező maszkviselés alól. (l)

ÍGY INDUL AZ ÚJ TANÉV, MA KÖZZÉTETTÉK A SZABÁLYOKAT