Elbeszélt történelem

Elbeszélt történelem – Az 1956-os disszidálás egy bányászcsaládban

Schéda Viktória Kitti:

Az 1956-os disszidálás egy bányászcsaládban

Az1956-os magyar forradalom napjaiban és azt követő hónapokban az osztrák és jugoszláv bevándorlási adatok szerint 193 885 magyar állampolgárságú menekültet regisztráltak ebben a két szomszédos országban. 1957. február 20-ig kellett kijelenteni azokat a 15 évnél idősebb magyar állampolgárokat, akik az előző négy hónapban illegálisan külföldre távoztak. A Központi Statisztikai Hivatal ez alapján készült összesítése szerint 151 731 fő hagyta el az országot, ami az ország korabeli népességének 1,5%-át jelentette. Ez a népességvesztés 70%-kal meghaladta 1956-os év természetes szaporulatát, sőt összességében két átlagos év természetes szaporulatának felelt meg.

disszidálás
Disszidálás 1956, illusztráció

A menekülteket, kivándoroltakat a Kádár-korszak disszidenseknek nevezte. Kilencven százalékuk Ausztrián keresztül menekült, a maradék tíz százalék pedig Jugoszláviába. 1957. március végén 35 417 főt (az összes magyar menekült 70%-át) sikeresen tovább juttatták valamelyik nyugat-európai vagy tengeren túli befogadó országba. Közülük 19 698 fő került Angliába, 18 059 fő pedig Kanadába. Az egyetemi oral history interjú során tárult fel előttem családom 1956-os kivándorlás-története.

Munkámhoz egyebek közt a következő munkákat használtam:

  • Soós Katalin: 1956-os magyar menekültek a statisztikai adatok tükrében. Levéltári Szemle 2002. 3.;
  • Kanyó Tamás: Emigráció és identitás. 56-os menekültek Svájcban, L’Harmattan–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2003.;
  • Baráth Magdolna: Támogatni vagy bomlasztani? Adalékok a magyar hivatalos szervek emigrációs politikájának változásához. – Betekintő 2011. 3.;
  • Kende Péter: Mi történt a magyar társadalommal 1956 után? – Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet és oral history archívum.

 

Sch. V. K.: Hányan voltatok otthon a forradalom kitörésekor?

K.: Tízen vagyunk testvérek, így a tíz testvérem és a szüleim. Én voltam a kilencedik gyerek a családban, az öcsém ekkor még csak kétéves volt.

Sch. V. K.: Te hány éves voltál 1956-ban?

K.: A forradalom kitörése előtt pár nappal vót a hetedik születésnapom. Az volt a legnagyobbik gond, hogy milyen jó volt, hogy nem kell iskolába menni. (Hangosan felnevetett) Ez volt a gyerekek legnagyobb öröme. Csak utána az nem volt jó, hogy mindig ruhástól kellett aludni, mert nem tudtuk, mikor, kik jönnek be az udvarunkba, ezért csak a cipőt vetettük le.

Sch. V. K.: Mi volt a legnagyobb “élmény” egy gyerek számára?

K.: Mikor az 56-os forradalom volt, ledöntöttek egy szobrot ott nálunk. Már nem tudom megmondani, hogy milyen szobor volt ott Dorogon a parkban. Lehet, hogy valami pufajkás szobor volt, azt tudom, hogy valamilyen géppisztoly volt a kezében. Odahozták és ott bedöntötték a patakba, de nem tudták azt úgy eldönteni. Mert, ahogy azt fölemelték, meg minden, az úgy kidőlt, keresztbe át a patakon, úgyhogy a gyerekeknek ez élmény volt. Azon a szobron keresztül mi átmehettünk a patak túlsó felére (kuncog). Az nagyon jó volt.
(….)
Én még arra emlékszem, hogy volt egy osztálytársam, és az anyukájának a testvérének a férje benne volt ebbe a szobor döntésben és disszidált Németországba. Majd mikor hazajött Németországból 8-9 éviremert annyira hiányzott a felesége, meg a fia. És hazajött. És a határon át jött kocsival. Ő neki egy nagy piros kocsija, nagyon érdekes kocsi volt, olyan, mint ha Ferrari lett volna, de nem az volt. De egy nagy hatalmas kocsija volt és hozta a sok gyerekcuccot meg minden. És a határnál lekapcsolták őt és mielőtt lekapcsolták volna, még ő ott telefonált a feleségének, hogy még két óra és otthon van. Készültek a fogadására és nem jött haza három hónapig. Vizes ruhába tekerték és úgy ütötték őt, úgyhogy mikor hazajöhetett két bottal járt.

Sch. V. K.: Hogy volt a családban, volt aki szintén disszidált?

K.: Tudod, a nővéremék is 56-ban disszidáltak. Az a nővérem, aki Kanadában él a mai napig, ő nem integetett vissza a családnak, mikor elindultak. Mer anyukám készített neki csomagot és elindultak. Heten. Az egyik nővérem az visszafordult, mert nem bírta, hogy a kicsivel mentek együtt az úton és sírt. (Ennek a nővérének ekkor már megszületett a gyermeke). Mert mindenhol csendben kelletett maradni, meg kocsira fölkéredzkedni meg minden. Ezért azok nem bírták. Először a nővérem meg a sógorom jött haza. Utána a másik nővérem jött haza egyedül, utána a két fiú bátyám jött haza… Az az egy nővérem, ő kiment és sikerült neki kidisszidálni. Dániában volt egy évig. A sógorom meg katona volt, esküvő előtt voltak, pont ugye 56-ban volt, hogy megesküdnek.

És akkor mivel a nővérem disszidált, a sógorom katona volt, megkérte anyut, hogy készítsen neki csomagot és szerezzen neki ruhát. Odajött a katonaságtól hozzánk, mer őtet Dorogon a bányában tartották fogva. Mert amikor hazament Kiskőrösre, akkor az apját pont székkel le akarták ütni. És ő hátulról elkapta azt a széket és fejbe vágta vele (aki az apját bántotta). Ezért kapta a katonaságnál azt a büntetést, hogy akkor bányában kelletett neki dolgozni. Anyám összepakolt neki, és amikor kimenője volt, odajött. (…) És akkor átöltözött és disszidált szépen ő is. De ő már Angliába disszidált, a nővérem meg Dániában volt.

És akkor a milyen rádió volt? (Eszébe juttatom.) Igen, a Szabad Európa rádió volt, és azon keresztül üzent a nővérem, hogy Dorogra üzeni, a szüleinek, de se nevet, se semmit nem mondhattak. És akkor anyu a hangjáról ismerte meg. És akkor, a sógorom is üzent, és akkor … megküldte a címét is a sógorom. Akkor mi írtunk neki, hogy hol van a nővérem, hogy Dániában, de a címet majd megírjuk. És akkor utána a nővérem is írt, hogy hallotta a Pistát a rádióban. Akkor mi mondtuk neki, hogy a címedet írd meg. Akkor írt levelet, mi azt elküldtük a sógoromnak, az meg fölvette velük a kapcsolatot. És úgy még egy évig úgy udvarolt a nővéremnek, aztán kivitette Angliába.

Csak korábbi vonattal, vagy későbbivel tudott menni. Ezt most nem tudom. De a sógorom várta őt és nem találta. És hazament, lefeküdt, aludt. És mondta, hogy majd másnap kimegy és akkor a rendőrök keltették őt föl, hogy vár-e vendéget. És akkor ő mondta, hogy igen, de hogy nem jött meg. És akkor mutatták a nővéremet neki, és mondta, hogy igen, ő a menyasszonyom. És akkor mondta a rendőr, hogy úgy maradhat itt, ha még a mai napon megesküsznek. Hoztak a rendőrök neki ruhát, a nővéremnek, hoztak a sógoromnak is.  Úgyhogy, átment Angliába és 24 órán belül meg is esküdtek.

De a nővéremnek Dániában nagyon jó sora volt, egy olyan… egy olyan gazdag családnál volt, ahol takarított, mosogatott, vasalt, meg főzött. Nagyon szerették a főztjét, hogy olyan magyarosan főz, mert ők egyszer voltak Magyarországon és hogy nagyon ízlett nekik a kajánk. És hogy a nővérem, ő főzött nekik, és nagyon megbecsülték, nagyon sírtak, amikor elment.
És akkor így kerültek Angliába.

Onnan meg úgy mentek Kanadába, hogy ők Bradforban laktak. (…) És akkor szóltak a sógoromnak, hogy nem-e akar ő átmenni Kanadába. Ugyan az a cég, csak Kanadába. És akkor vállalta, hogy átmennek Kanadába és akkor így kerültek ők oda. És akkor ott nem kaptak ők lakást, amit megígértek. Aztán bement a nővérem a… a polgármesteri hivatalba és ott mondta nekik, hogy a gyár átcsábította őket ide, hogy kapnak lakást is, de nem kaptak. És hogy a három gyerekkel ők nem aludhatnak állandóan szállodában. És 24 órán belül kaptak egy lakást….

Az interjút készítette: Schéda Viktória Kitti. Tatabánya, 2021. november 22. Az interjú teljes hossza 12 perc. Interjúalany B. K. (1949)

_____________________

A komáromi Selye János Egyetem Tanárképző  Karának Történelem Tanszékével közös sorozat szerkesztője Szarka László egyetemi docens.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: