Magyar irodalom Tanuljunk

Távtanítás – Középiskola 4. o. – Pilinszky János életpályája

 

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot.

 

Pilinszky János életpályája
Tanár: Patyerek Réka

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre.

A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot.

Tanár: Patyerek Réka

Magyar nyelv és irodalom, középiskola 4. osztály

Pilinszky János életpályája

Pilinszky János 1921. november 21-én született Budapesten értelmiségi családban. Édesapja, Pilinszky János mérnöknek készült, de végül jogot végzett, s postatisztviselő lett. Édesanyja, Baitz Veronika szintén a postán dolgozott tisztviselőként. ­ A törékeny, érzékeny fiút gyermektelen nagynénjei támogatták, gyámolították. Nevelésében nagy szerepet játszott az egyik nagynéni, aki apácafőnöknő volt, a magyarországi szervita rend megalapítója.

A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett. A pesti egyetemen először jogot tanult, majd magyar és olasz irodalmat s művészettörténetet hallgatott, de diplomát nem szerzett. Befejezte bölcsészkari tanulmányait, megkapta az absolutoriumot (egyetemi végbizonyítvány). Készült a doktori szigorlatra, Péterfy Jenőről írt disszertációt (1944), de a háború miatt vizsgáit már nem tehette le (disszertációja megsemmisült a bombázások idején).

1941 és 1944 között a Szent István Társulat hetilapjának, az Életnek a segédszerkesztője. 1938 óta jelentek meg versei különböző folyóiratokban (Napkelet, Vigilia), 1942-­43-ban neve már az Ezüstkorés a Magyar Csillaglírikusai között szerepelt.

1944

1944 őszén hívták be katonának. Alakulatukat 1944 végén vitték ki az országból, s többhetes utazás után jutottak el a németországi Harbach nevű faluba. Itt és néhány más helyen (Frankfurt, Wiesbaden) került szembe a fasizmus szörnyűségeivel, a koncentrációs lágerek borzalmaival, s ez a megrendítő élmény döntő hatással volt rá. 1945 novemberében jöhetett vissza Magyarországra.

A háború utáni első években, a koalíciós időkben ritkán születő verseit több folyóirat is közölte, többek között az Újhold, Vigilia, Válasz, Magyarok. – Első verskötete 1946 májusában jelent meg „az Ezüstkor kiadásában” Trapéz és korlátcímmel. Valójában közvetlen barátai adták össze a pénzt, hogy mint „első kötetes” költő pályázhassék a Baumgarten-díjra. Ezt a jutalmat el is nyerte 1947-ben. 1947–48-ban ösztöndíjasként több hónapot tölthetett Rómában.

1949

1949 után sok más íróval együtt – politikai-világnézeti okok miatt – kiszorították az irodalmi életből: verseket nem publikálhatott. Verses meséivel léphetett a nyilvánosság elé hosszú, kényszerű hallgatás után (Aranymadár, 1957).

1955-ben feleségül vette (csak polgári házasságot kötött) Márkus Annafestőművészt, díszlettervezőt. Ő illusztrálta a költő Aranymadárcímű kötetét. Házassága néhány hónapig tartott. Felesége 1956 óta Párizsban él Anna Mark néven mint kitűnő festő.

1957

Pilinszky János 1957-től az Új Embercímű katolikus hetilap belső munkatársa lett: tárcákat, esszéket, kritikákat tett közzé benne. – Az 1959-ben megjelent Harmadnapon című verskötete az újabb kori magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye. Tizenkét év (1946–1958) költői termését fogja össze a könyvben közzétett 33 vers; köztük olyan kiemelkedő alkotások találhatók, mint az Apokrif vagy a Harmadnapon. (A kötet eredeti címe Senkiföldjén lett volna, de ehhez a kiadó nem járult hozzá.)

A hatvanas évektől kezdve engedni kezdett körülötte a kulturális elnyomás „levegőtlen prése”. Szabadabban utazhatott Nyugat-Európába: eljutott – hosszabb időre – Párizsba, majd Amerikába, Angliába. Költői világának középpontjában továbbra is a koncentrációs táborokról szerzett nyomasztó tapasztalatai álltak. Ezt mutatja 1964-es Rekviemcímű kiadványa, melyben két új műfaj jelezte a kísérletező költő alkotói törekvéseit. A Rekviem című írás „filmnovella”, „lírai dokumentum”, a Sötét mennyország pedig oratórikus alkotás (későbbi megnevezése: KZ-oratórium).

Első nagy alkotói korszaka lezárásának tekinthető a Nagyvárosi ikonok(1970) címmel közzétett gyűjteményes kötete. A vékonyka könyv 30 év (1940–1970) lírai termését tartalmazza. Átütő sikere lett: a szélesebb értelemben vett olvasóközönséget ez a kötet hódította meg, példányait napokon belül szétkapkodták. Az általános elismerés hatására az államhatalom József Attila-díjjal jutalmazta 1971-ben. Kossuth- díjat csak 1980-ban kapott.

Összegyűjtött verseinek új alkotásokat magában foglaló, utolsó egysége, a Nagyvárosi ikonok mindössze 15 költeményből áll. Tíz év alatt (1959–1970) rendkívül szegényes ez a termés, s Pilinszky már-már a végleges elhallgatás küszöbére sodródott. A kötet utolsó versei is egy újfajta versszerkezetre, a korábbi lírai magatartás átalakulására utalnak. A költemények egyre rövidebbek (van egy-, illetve kétsoros is köztük), szűkszavúbbak, tömörebbek – vázlatosak, töredékesek. Annál nagyobb meglepetésül szolgált az a lávakitörésszerű versömlés, mely a hetvenes évek első felében bekövetkezett. Egymás után jelentek meg az újabb verskötetek: Szálkák(1972), Végkifejlet(1974), Kráter(1976). Hetek alatt néha több verset írt, mint a korábbi húsz esztendő folyamán. E három kötet alkotásaiban a Nagyvárosi ikonokutolsó verseinek alkotási módszerét fejlesztette tovább a költő: a versek ezért nem könnyen érthetők, meglehetősen elvontak, rejtelmesek.

1970 végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Barátságuk 1977-ig tartott, s néhány vers őrzi találkozásuk emlékét.

Pilinszky János az utolsó években tele volt tervekkel. Önéletrajzi regényt készült írni, filmet szeretett volna rendezni, Kocsis Zoltánnal közösen operaszerzésre is gondolt. Mindezek ellenére mégis tele volt zaklatottsággal, nyugtalansággal; irtózni kezdett attól, amit Pest jelentett, s többször vidékre menekült. Gyakran pihent meg Sopronban s Törőcsik Mari házában, Velemben. 1980-ban Székesfehérváron bérelt magának lakást. Ugyanebben az évben feleségül vette a francia Ingrid Ficheux-t (fiső), aki Budapesten zenét tanult (csak egyházi házasságot kötöttek). Szép, harmonikus időszak előtt állt, de váratlanul meghalt (Budapest, 1981. május 27.).

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: