A miniszterelnök 300 000 eurót szabadított fel a miniszterelnöki tartalékból a Tanítsuk Szlovákiát program végrehajtására. Eduard Heger miniszterelnök 300 000 eurót szabadított fel a miniszterelnöki tartalékból a Tanítsuk Szlovákiát program…

Szinte elszoktak a mozgástól a gyerekek a hosszú bezártság alatt, több a gyerekbaleset. A vakáció elején mindig megugrott a gyerekbalesetek száma, majd fokozatosan csökkent, ám az idei nyár ebben is…

Magyar irodalom – Gyerekirodalom – Bevezető Tudományos regény, kalandregény, detektívregény, történelmi regény, lányregény, ismeretterjesztő regény, sci-fi regény, dinamikus témák, dialógus – monológ, nyelvészet eszközök, a mű kompozíciója, narrátor… A magyar…

Mindnyájunknak törekednünk kell arra, hogy a magyar nyelv igen gazdag szókészletéből mindig a mondanivalónkat legjobban, legpontosabban kifejező szavakat válasszuk. Ahhoz, hogy ezt könnyedén megtehessük, szókincsünket folyamatosan bővítenünk, beszédkészségünket pedig „edzenünk”…

Az elsősöknek a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezésében valósul meg első és egyetemi éveik egyik legmeghatározóbb eseménye, a Gilice Gólyatábor. A rendezvény az elsőéves hallgatók (gólyák) beilleszkedését segíti az egyetemi környezetbe,…