Közösség

Szent Miklós napja és a Mikulás

MikulásA Miklós név a görög Nikolaoszból származik, eredeti jelentése győzelem+nép. Anyakönyvi bejegyzésre került változatai a régi magyar becenévből önállósult Miksa, Mike, Mikes, Mikó, illetve az angolból átvett Nikolasz.  A világ leghíresebb Miklósa kétség kívül Szent Miklós, aki inkább Mikulás néven ismeretes. Szerteágazó a tevékenységi köre: többek között a tengerészek, a gyermekek, az eladósorban lévő lányok és a pálinkafőzők védőszentje. A Mikulás-legenda forrása, Mürai Szent Miklós a Kr. u. 3-4. században élt, a mai Törökország területén. A püspökről számos adakozását leíró történet maradt fenn: teljes vagyonát szétosztotta a szegények között, illetve a Legenda aurea-ból ismert népmeseszerű Mikulás história, ami a következőképpen hangzik.

Egy szegény embernek volt három lánya, akiket hozomány híján nem tudott kiházasítani. Miklós püspök úgy próbált segíteni rajtuk, hogy aranytallérral teli zsákocskát tett a szegény ember ablakába – természetesen titokban, az éj leple alatt. Amikor harmadik éjszaka megérkezett, a hideg miatt csukott ablakkal találta szembe magát, így fölmászott a kéményre, hogy ott csempéssze be az aranyat. A szegény ember egyik lánya éppen harisnyáját szárította a kémény alatt, amikor abba belecsusszant a Mikulás csomagja. A történet vége ismerős lehet mindenki számára; a mai napig a csizmába, cipőbe, mamuszba kapjuk az ajándékot Télapótól.

 

Az angolszász területeken karácsonykor érkezik Santa Claus, és az amerikai mesékből tudjuk, hogy kilenc rénszarvasa repíti át szánját az egész világon egy éjszaka alatt, az ajándékokat pedig segítői, a manók készítik egész évben. Kevésbé ismert, mára kikopott különleges szokás Magyarországon a hagyományos Miklós nap, a miklósolás – főként a 20. századot megelőzően. Eredetileg gonoszűző alakoskodás volt: a fiatalok láncot csörgetve ijesztgették a falu lakosságát, előfordult, hogy aki eléjük került, meg is verték. De az is megesett, hogy Láncos Miklós volt az, aki láncait csörgetve járt házról házra és ijesztgetett. Később enyhült a játék, és a krampuszok vették át a Mikulástól a büntető szerepet, kizárólag a rossz gyerekek kaptak virgácsot, náspángolást. Ma már a krampuszokat és a büntetést is elfelejtettük az ünnep kapcsán, és háttérbe szorult a Mikulás ítélkező szerepe.

Szent Miklós a néprajzban

Mikulás
Mikulás.

A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket ajándékozó és számonkérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás (Kiss L. 1962).

Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak. A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A szokás régi voltát igazolja a Csepreg városából, 1785-ből való tiltás: „…Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai üdőben némelyek különféle öltözetekben, álorcákban magukat elrejtvén, házrul-házra járnak… keményen megparancsoltatik, hogy senkit sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétönknek születése napján, éjszakáján akár alatta valói, akár gyermekei vagy leányai által az ilyetin szines öltözeteket, avagy házrul-házra való énekliseket, melyek által az éjszakai csendesség sértődik, megengedni ne merészeljenek…” (Bálint S. 1977: I. 47).

Miklós-napi alakoskodás

A Láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak. Beleden az utcán is ijesztgették a gyerekeket, lányokat, de bementek a házakba, a derekukon láncot csörgettek, a kezükben söprűt vittek, azzal zörgettek be.
Csilizradványon a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készítettek. A kezükben levő csörgősbottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat.
Csákányban a Miklós-járásban két-két alakoskodó vett részt. Az egyik Szent Miklósnak, a másik ördögnek öltözött. A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az ördög rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Kolompot vitt magával. Az „ördög” vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, a nagyobb lányokra rá is vert. Várkonyt a legények hatan jártak, egyikük püspöknek öltözött, öten meg ördögnek. Az ördögök hátán szalmából készített púp volt, a házban bottal ütötték egymást, jelezve, hogy a rosszak mindig megkapják a büntetésüket.
A Miklós-napi alakoskodás másik formája feltehetően középkori diákhagyományból ered. A püspököt megszemélyesítő figura kíséretével felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta, megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. E szokásnak lehet a változata a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén a lányok tréfás gyóntatása a fonóban. Ipolyszécsénkén a tréfás gyóntatás szereplői voltak a püspök, a nyakában krumpliolvasóval, a kezében bekormozott fakereszttel; a két ministránslegény; a negyedik szereplő a harangozó, kezében csengővel és rossz bögrével, amiben parázs volt a füstöléshez. A szereplőkhöz tartozott még a két ördög. A püspök kártyából olvasta a „litániát”. Eztán kezdődött a „gyónás”. A lányok, menyecskék sorra oda kellett hogy menjenek és 220feleljenek a kérdésekre. Például: Ki a szeretőd? Aludtál-e vele? stb. Ha nemmel felelt, a ministráns csengetett, és a két ördög bejött, a lányt kivitték az udvarra és jól összefogdosták (Manga 1941b: 190–191).
Egyébként nemcsak Mikuláskor, hanem Borbála- és Luca-napkor Európa-szerte ismertek az ijesztő, büntető, adományozó alakoskodók. Ezekről bővebben szól Ujváry Zoltán fejezete.
Lányokkal és a fonással kapcsolatos a Miklós-napi fonalvizsga: kalotaszegi múlt századi leírás szerint „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki nov. 1-ső napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamúval tömött zacskóval megütőgetik” (Réső Ensel 1867: 175).
A Miklós-napi ajándékozást a szent legendájával hozzák összefüggésbe. Ma a Mikulásnak két alakja él: az éjjel titokban ajándékot hozó és a megszemélyesített büntető, ajándékozó alakoskodó. Néhol úgy látszik, az ijesztő „láncos Miklós” és a jóságos, ajándékosztó püspök figurája összeolvadt. Gímesen a Mikulást alakító legény kenderből szakállt, bajuszt ragasztott, az arcát posztódarabbal fedte el, a fejére bundás sapkát tett. A kezébe suhogó vesszőkorbácsot vitt, ezzel ijesztgette a gyerekeket, miközben az alábbi versikét mondta:
Jani, Mari Piroska
Tudjátok-e mi van ma?
Hoz az öreg minden jót
Piros almát sok diót.
Hát még mit, hát még mit?
Frissen vágott suhogót.
(Ujváry 1975: 28)
Az ajándékozás ma ismert formája falvainkban körülbelül ötven éve terjedt el, és még később a piros ruhás Mikulás figurája. Topolyán a húszas évekre tehető ez az idő. Egész éven át figyelmeztetheti a szülő a gyerekét, hogy nem hoz semmit a Mikulás, ha nem lesz jó magaviseletű. A csizmát, cipőt az ajtó elé teszik, de ha van vállalkozó kedvű rokon, az beöltözik Mikulásnak. Hátán puttonyt visel, benne virgácsok is vannak, és ha kell, megsuhintja vele a gyerekeket. Büntetésül a szülők vereshagymát, krumplit tesznek a cipőbe a virgács és cukrok mellé. A Tápió vidékén az 1920-as, 1930-as években kezdődött el a Mikulás-esti ajándékozás. A szülők este az ablakba tett cipőkbe rakták a diót, cukorkát. Az 1930-as, 1940-es években jelent meg a Mikulás alakoskodó figurája és kísérője, a krampusz, ekkor került az ajándékok közé a virgács is.
Az 1930-as években az Ipoly menti falvakban beszéltek arról, hogy már régebben is tettek a gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát. Ma jelmezes Mikulás keresi fel azokat a házakat, ahol kisgyerekek vannak. Egy faluban többen is járnak, de csak a közelebbi rokonokhoz, ismerősökhöz. Kosarába, puttonyába a szülők, nagyszülők, keresztszülők teszik az ajándékaikat. A Mikulás szavaltatja, énekelteti, kikérdezi a gyerekeket. Ha szükséges, „virgácsot” is ad, amit a szülők jól látható helyre tesznek, hogy alkalomadtán figyelmeztessék a Mikulásnak tett ígéretére. A Mikulást néhol ördög vagy krampusz is kíséri. A Mikulás látogatása után teszik az ablakba a lábbelit a gyerekek. Egy nyugat-dunántúli községben, Bükön, ahol még néhány évtizede a láncot csörgető Miklós járt házról házra, ma az iskolában beöltöztetett piros ruhás Mikulást viszik végig szekéren a falu utcáin. A csokoládéipar révén jellegzetes mintája alakult ki a Mikulás-alakoskodóknak. Szokássá vált, hogy nemcsak az iskolákban, óvodákban, hanem a szülők munkahelyein is ünnepségeket rendeznek ezen a napon. Egy mai városi gyerek az említett helyeken kívül az áruházakban, üzletekben reklámcéllal felöltöztetett Mikulásokkal is találkozhat. Az ajándékozás – akárcsak más ünnepeken – ma már nemcsak édességekre szorítkozik.
Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: „Miklós megrázta a szakállát” (Bosnyák S. 1977: 183). Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

Csányi György: Télapó kincsei

“Télapó! Télapó!
Hol van a te házad?
Ki adta? Ki varrta
báránybőr subádat?

Meleg, jó szívednek
honnan van a kincse?
Zimankós hidegben
van, ki melegítse?”

Szánomat szélsebes
három pejkó húzza,
kucsmás fenyők között
kanyarog az útja.

Nagy piros szívemnek
jóság a kilincse,
s édesanyák mosolygása
a legdrágább kincse.

Hidegben nem fázom
egyetlenegyszer sem:
az ő bársony pillantásuk
átmelenget engem.

Devecsery László: Jön a Mikulás

A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.

Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.

Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.

Donászy Magda: Télapóka, öreg bácsi

Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.

Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.

Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó?

– Honnan jöttél Télapó?
– Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.
Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.
Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
“úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad.”
Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen ide fut.
Szerencsémre nyitva volt,
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték mit kérek.

Gyerekdal:
Hull a pelyhes

Hull a pelyhes fehér hó,
jöjj el kedves télapó.
Minden gyermek várva vár,
vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó,
piros alma, mogyoró.
Jöjj el hozzánk, várunk rád,
kedves öreg télapó!

Nagyszakállú télapó,
jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót
rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig,
kis cipőcske megtelik.
Megtölti a télapó,
ha üresen látja.

Gyerekdal:
Pattanj pajtás

Pattanj pajtás, pattanj Palkó,
nézd, már nyílik ám az ajtó,
Kinn pelyhekben hull a hó,
s itt van, itt a télapó.

Meg-megrázza ősz szakállát,
puttony nyomja széles vállát,
Benne dió, mogyoró,
itt van, itt a télapó.

Oly fehér a rét, a róna,
mintha porcukorból volna,
Nagy pelyhekben hull a hó,
csakhogy itt vagy télapó.

Gyerekdal:
Télapó itt van

Télapó itt van, hó a subája,
Jég a cipője, leng a szakálla.
Zsák, zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.

Két szarvas húzta, szán repítette,
Gömbölyű zsákját százfele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.

Osvát Erzsébet: Búcsúzik Télapó

Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.
Maradt egy kis
hó még,
jól becsomagolja:
– No, most már
indulok –
Csendesen mormolja.
Messzire
kísérik
a szarkák, verebek.
Cserregik,
csipogják
– Télapó, ég veled!

Osvát Erzsébet: Mennyi apró télapó

Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
Izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?
Kik ezek,
Mik ezek
az apróka
Télapóka – emberek?
Óvodások mennek
sorba,
záporozó, habos
hóban.

Sarkady Sándor: Télapó

Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.

Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.

Kampós botja
Imbolyog –
Puttonyában
Mit hozott?

Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.

Lassan lépked,
Mély a hó –
Siess jobban
Télapó!

Csorba Győző: Hó-hívogató

De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe

Kétkarácsony utolján
ünnepnapok kihunytán
fakó végén az évnek
de jólesne kevés derű a szívnek

Hét álló nap havazna?
Ha tenné is mi haszna?
A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna

Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre
Alatta mint előtte
ami sajgott úgysem engesztelődne

Azért mégis ha így is
ha ez csöppet segít is
de jó volna ha volna
ha a friss hó falut-várost bevonna.

Gazdag Erzsi: Hóember

Udvarunkon, ablak alatt
Álldogál egy fura alak
Hóból van a keze, lába,
Fehér hóból a ruhája,
Hóból annak mindene,
Szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
Feje búbján köcsögkalap.

Kányádi Sándor: Betemet a nagy hó

Betemet a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
mindent, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

Kányádi Sándor: Feketerigó

Ablakomban nagy a hó, halihó! –
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó! –
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.

Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején

Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.

Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.

Mondóka

Ha-ha-ha havazik,
He-he-he hetekig,
Hu-hu-hu hull a hó,
Hi-hi-hi jaj de jó!

Zelk Zoltán: Hóember

Csillog a fákon a zúzmara,
ragyog, mint az ezüst,
s repül a sivalkodó szélben
akár a por, a füst.

Serényen dolgozik három gyerek:
fagyos kezeikkel
gyúrják a havat, mint agyagot,
készül a hóember.

Szénből, kavicsból kap szemeket,
hadd nézze: a világ
milyen fehér! S milyen szépek
az ezüst téli fák.

Galambos Bernadett: Az ajándék

Mikulás ha volnék:
minden áldott éjjel,
havat szórnék két kezemmel
háztetőkön széjjel.

Mikulás ha volnék
decemberi éjben:
Járnék csengettyűkkel
fehér holdsütésben.

Mikulás ha volnék
szívem arany lenne:
Aranydiót, aranyalmát
raknék tenyeredbe!

Aranydióm, aranyalmám
szeretetté válna,
Melegsége nem férne be
pici, kis szobádba!

Czeglédi Gabriella: Jön a Mikulás


Jön már, itt a
Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja.
A hatalmas
puttonya,
Ajándékkal
megrakva.
Jó gyermekek
megkapják,
Megtelnek a
Kiscsizmák

Mondókák

Miki, Miki, Mikulás,
Nem szereti a gulyást,
Mert a gulyás, paprikás,
Miki, Miki, Mikulás.

Dér, dér, diridér,
didereg a pipitér.
Holnap havat hord a szél,
holnapután itt a tél.

Lévay Erzsébet: Hogyan jön a Mikulás?


Van ahová szánon jön,
van, ahová hintón,
van, ahová repülőn,
s van, hova sítalpon,
ha kell, hajón utazik,
s bizony az sem ritka,
hogy gyalogol ide-oda,
s hogy ér oda mindenhova
csupán egyetlen éjszaka:
maradjon a titka!
Szabó László: Télapóvárás

Eső szitál, hull a hó,
hol késik még Télapó?
Lásd együtt a sok gyerek,
várja, lesi léptedet.

A melegben ülni jó,
átfázhattál Télapó!
Érezd otthon itt magad!
Jöjj be, rakd le zsákodat!

Csevegj velünk, jót pihenj!
Mi könnyítünk terheden.
Hagyd itt, amit rejt a zsák,
komótosan menj tovább!

Osváth Erzsébet: Első hó

Ébredjetek gyerekek!
Csoda történt éjjel.
Megérkezett Télapó,
Csillagot szórt széjjel.

Fehér köntöst is hozott
a bokroknak, fáknak.
Nézzétek, hogy örülnek,
Mostmár nem is fáznak!


Hideg szél fúj-
Hideg szél fúj, hull a hó
hó-kabát a fákon.
A kis cinke didereg,
megbújik az ágon.

Őzike az erdőben
magas hóban baktat,
Megnézi az etetőt:
van- e benne abrak?

Milliónyi pelyhecske
lengedez a tájra-
Decemberben mindenki
a Télapót várja.

Csilingelnek a csengők-
Csilingelnek a csengők
az erdei laknál.
Télapóka rakodik,
majd a bakra felszáll.

Erdők felett repíti
sok kis útitársa.
Hat kedves kis rénszarvast
fogott be a szánba.

Vígan szállnak fel vele
a csillagos égig.
Csillagok az útjukat
fényükkel kísérik.

Nagymedve és Fiastyúk,
s még ezernyi csillag
ragyog nekik, hogy lássák
a végét az útnak.

Télapóka

Télapóka juj, juj, juj,
az arcunkba havat fúj!
Szakállából szerteszét
rázza a sok hópihét.
Nem baj, nem baj,
ez a jó,
rázd a havat, Télapó!

Devecsery László: Szakállából havazik

Hull a hó:
szélben száll,
Télapó
errejár.

Errejár,
errevár,
puttonya
is telve
már.

Hull a hó:
szélben száll,
Télapó
télben jár:

Szakállából
havazik-
el sem áll
hajnalig,
s az is lehet
tavaszig.

Tóth Anna: Télapó

Erdő szélén áll egy kunyhó,
ezüstösen csillogó,
öregbácsi lakik benne,
úgy hívják, hogy Télapó.

Sürög-forog reggel óta,
várják már a gyerekek,
zsákjában van ajándéka,
szívében a szeretet.

Alkonyatkor csilingelve
útnak indul szánkóján
ablakokban kiscipőcskék
tündökölnek, bárhol jár.

Hogyha alszol, s ajándékot
visz neked a Télapó,
betakar, ha ágyacskádról
lecsúszott a takaró.

Iványi Mária: Szép a tél…
Szép a tél,
zúg a szél,
Télapó is útrakél.
Hull a hó,
csillanó,
jöjj el, várunk, Télapó!

Télapó

Itt van már a Télapó,
tele van a zsákja,
mosolyog az arca,
örömünket látva.
Énekeljük néki, senki
nem vár biztatásra,
úgy búcsúzik tőlünk:
a viszontlátásra!

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: