Mesterházy Mónika könyvajánlója az életszépítők oldalon jelent meg
„Nagyon buta gyerek lehettem. Velem szinte semmi sem történt. Az iskolában állandóan csak magoltam. A könyveket gyűlöltem. Senki sem tanított arra, hogyan éljek. Senki sem mutatta meg, milyen csodálatos dolog tanulni, megérteni a körülöttünk lévő világot, alkotni valamit… A kudarcok elvették a kedvemet a tanulástól. Kimaradtam az iskolából. Házitanítót fogadtak mellém, hogy legalább legyen valamilyen bizonyítványom.”
Szent-Györgyi Albert mondta ezt korai iskolás éveiről, és annak tükrében, hogy a felmenői között számos professzort, orvost találunk, ő maga pedig a leghíresebb magyar Nobel-díjasok egyike, aki a világon elsőként izolálta a C-vitamint, konstatálhatjuk, hogy semmi nincs kőbe vésve. Számos példa bizonyítja, hogy aki gyermekként a tanulmányaiban az „átlaghoz” mérten alulteljesít, az felnőttként kiemelkedőt érhet el. A tehetség nem feltétlenül mutatkozik meg az iskolapadban, nem feltétlenül érhető tetten az osztályzatok szintjén, mégis, valamilyen módon utat tör magának (szerencsés esetben).
A sikertelenséget megélő diákok közül való többek között József Attila, akit professzora, Horger Antal eltanácsolt a tanári pályáról („Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj…”, ld. Születésnapomra c. vers), de 2020 nyarán nagyon sokan idézték fel a 47 éves korában elhunyt világklasszis vízilabdázó, Benedek Tibor szavait is: „…Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. (…) Ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem.”
Rengeteg hasonló példát lehetne sorolni a régmúltból és napjainkból is.
Aki szereti a fordulatos sorstörténeteket, lubickolhat az élményben a Magyarázom a bizonyítványom…” Híres magyarok az iskolában c. kötet által. Rendhagyó sikertörténetek tucatjait gyűjtötte egy csokorba és adta közre könyv formájában a Corvina Kiadó, Csiffáry Gabriella szerkesztésében. A kötet tartalmas, érdekes és mindenekelőtt rendkívül inspiráló, mivel az irodalmi, művészeti és tudományos életben kimagasló teljesítményt nyújtó magyarok iskolai kudarcait, bukdácsolásait eleveníti fel. Természetesen nem a káröröm nyújtotta savanyú elégedettséget csalogatja elő az olvasóból; a kordokumentumokkal, visszaemlékezésekkel gazdagon tűzdelt kötet anyaga egyszerűen csak arra mutat rá, amire fentebb már utaltam: a tehetség útja nem feltétlenül egyenes, sok esetben inkább kanyargós, rögös, nehéz „terep”, és rengeteg akadályt kell leküzdeni menet közben, külsőt és belsőt egyaránt.
Én például az általános iskola után közgazdasági szakközépiskolába mentem, noha világéletemben humán beállítottságú voltam. A szakközépiskolát az érettségi évében (!) félbehagytam, mert nem adott sikerélményt, nem érdekelt, kínlódtam a szaktárgyakkal. Szülővárosom legnívósabb gimnáziumában folytattam a tanulmányaimat – különbözeti vizsgát téve -, és mondhatom, itt már az osztály legjobbjai közé tartoztam. Akkoriban elvesztegetett időnek tartottam a három középiskolai évet, később azért már láttam az előnyeit is: megtanultam a gyorsírást, megtanultam gépelni. A gyorsírást – bár kijöttem a rutinból – még mindig nem felejtettem el, az utóbbinak viszont máig hasznát veszem. Bár a céges ügyekben, főleg a gyakorlat révén, kiigazodom, biztosan tudom, hogy csapnivaló könyvelő lettem volna… Olyan készségeket igényel, és olyan fokú készenlétet, amire én gyárilag alkalmatlan vagyok.
Sokan belecsúsznak abba a hibába szülőként, hogy a „biztos állás” reményében olyan irányba próbálják terelgetni a gyereküket, ami nem passzol sem a képességekhez, sem a személyiséghez. A zsákutcából azonban ki lehet hátrálni…
Akit a pedagógusai gyenge képességűnek, kezelhetetlennek könyvelnek el, arról később kiderülhet, hogy valójában nehezen illeszthető be a „sormintába”. Hogy egyéni meglátásai vannak, hogy ragyogó elme. Ugyanakkor hatalmas erőpróba kitörni a középszer skatulyájából annak, akit a „szakavatott” felnőttek vagy épp a családtagok élhetetlennek, tehetségtelennek tartanak. A kötet történeteinek üzenete: van kiút, van út, és a mélypontról igazán szép nyerni.
A kötet a fekete pedagógia jelenségére is felhívja a figyelmet. Ez egy nagyon érzékeny téma, de ma is létezik. Emellett persze progresszív, jó példákat is felsorakoztat a kötet.
Érdekes adalékok a kötetből
Csokonairól azt olvashatjuk, hogy szabadelvű tanítási módszere és eszméi miatt 1795-ben kicsapták a debreceni iskolából, ahol poétai osztály köztanítója volt. Fazekas Mihály Csokonaihoz hasonlóan összeütközött ugyanezzel az iskolával – diákként -, másfél évi teológiai stúdium után megváltak tőle. Kosztolányi Dezsőt is elbocsátották a középiskolából, mivel komoly összeütközésbe került az egyik tanárával, fegyelmi eljárás indult ellene. Kisfaludy Károly pedig – elvi döntés alapján – megszakította a győri bencés főgimnáziumban folytatott tanulmányait, noha az „elsőrendű” tanulók közé tartozott. Petőfi Sándor magyar történelemből elégtelent kapott a selmeci líceumban, az iskola elhagyásával hosszú időre vállalnia kellett a nyomort, apja, Petrovics István „levette róla a kezét” gyenge tanulmányi eredményei miatt. Mikszáth Kálmán a főgimnázium két osztályát három év alatt végezte el, nem tartozott a jó tanulók közé, geometria-algerából elégtelen osztályzatott kapott, osztályt is kellett ismételnie. Gárdonyi Géza osztálykönyvében pedig ez áll: „szépírás: olvashatatlan. Félévi végosztályzata: gyenge közepes.” Karinthy Frigyes alsó fokú tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, de a középiskolai eredményei meglehetősen gyengék voltak, természettanból és mennyiségtanból is elégtelent kapott, osztályt kellett ismételnie. Gyermekkori naplói őrzik az író kétségeit és szorongásait, amiket iskolai tanulmányai során elszenvedett. Ady Endre jól tanult, de renitens diáknak számított, sokat hiányzott, többször félbehagyta az egyetemet, majd hátat is fordított a jogi akadémiának. Móricz Zsigmondról: „nem bírta magát a tanulásra koncentrálni (…), semmi lelkesedés nem volt benne”. Kassák Lajos visszaemlékezése: „Bejártam az iskolába, de soha még csak könyvet sem vittem magammal, ezeket az utálatos holmikat minden reggel a szomszéd kutyaól alá dugtam…” Radnóti pedig így vallott az iskoláról: „egy marhaság. Egy szót sem értek az előadásokból, nagyon nehéz szakdolgokat tanítanak. (…) A többiek bizonyítványt kaptak, én nem. Én csak látogatási nyutatványt. Egy tanár nem engedett vizsgára, mert nem vagyok rendes hallgató.”
– A kötetben szereplő alkotóknak mentális, érzelmi és magatartásbeli különlegességük miatt már iskoláskorban komoly beilleszkedési problémákkal kellett megküzdeniük. Amíg a szülők elvárásait követték, többségük gyengén, sőt átlagon alul teljesített (…), amikor pedig belső motivációjuknak, a saját érdeklődésüknek megfelelően alakították sorsukat, kitűntek mindenki közül. (…) Iskolai traumáik emléke végigkísérte életüket, beépültek a személyiségükbe, és súlyos teherként vagy éppen ösztönzőleg hatottak rájuk. Életsorsuk mégis példaértékű számunkra, mert bár jelentős deficittel indultak útnak (…), rendkívüli emberekké váltak – írja a könyv előszavában a szerkesztő.
Van, ami nem változik. Ma is rengeteg tehetséges gyermek érezheti magát „kakukktojásnak” az oktatási rendszerben, és a bizonyítványukban látható osztályzatokra sem feltétlenül büszkék, eközben sokan szoronganak, mert nem felelnek meg az elvárásoknak. Sok szülő hirdeti, hogy nem támaszt elvárásokat gyermeke iskolai teljesítményével szemben, de lássuk be, a valóság mást mutat.
Ki beszéli meg a gyerekekkel, hogy az iskolai sikertelenségek, az érdemjegyekben megmutatkozó közepes, elégséges (netán rosszabb) szint ellenére hinniük kell önmagukban? Ki nyitja fel a szemüket, hogy lássák, mi az, amiben kiemelkedően jók, ki segíti őket, hogy ezt a pluszt megtalálják és kibontakoztassák magukban? Hány gyerek hiszi el, hogy bármit, de legalábbis sok mindent elérhet, ha kitartó, ha nagyon tud hinni valamiben, de leginkább önmagában? A felnőttek jó része sem képes erre…
Vekerdy Tamás pszichológus azt mondta: „A tehetségről ma sem tudjuk, hogy micsoda, de az biztos, hogy deviáns. Egy kiemelkedően tehetséges gyerek nem kitűnő, inkább egy-két tárgyból jó, ami érdekli, a többiből meg esetleg bukdácsol. A mai iskolarendszer ember- és tehetségellenes.”
A „Magyarázom a bizonyítványom…” c. könyv hátoldalán is hasonlót olvashatunk: „Gyakran tapasztaljuk, hogy a különleges képességekkel rendelkező tehetségek nehezen viselik a fegyelmezést, különösen kamaszkorban. A kötetben szereplő írók, költők, színészek, képzőművészek és tudósok – lázadó és eleven természetük miatt – már gyermekkoruktól fogva szembekerültek az iskolai regulákkal. Nem tudtak és nem is akartak megfelelni az elvárásoknak. Fontosabb volt számukra, hogy megtalálják a saját hangjukat és a tehetségüknek megfelelő pályát. (…) Sorsuk példaértékű számunkra, mert, bár jelentős hátránnyal indultak útnak, akaraterejüknek, megszállottságuknak köszönhetően rendkívüli hírességekké váltak.”
A kötetben szereplő hírességek (a teljesség igénye nélkül)
Írók költők
Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, József Attila, Illyés Gyula, Rejtő Jenő, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Déry Tibor, Pilinszky János
Színészek
Lugosi Béla, Csortos Gyula, Kabos Gyula, Honthy Hanna, Bajor Gizi, Bilicsi Tivadar, Kiss Manyi, Soós Imre, Jávor Pál, Tolnay Klári, Darvas Iván, Gobbi Hilda, Major Tamás, Básti Lajos, Őze Lajos
Képzőművészek
Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Zichy Mihály, Feszty Árpád, Róth Miksa, Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József, Csók István, Vaszary János, Egry József, Medgyessy Ferenc
Tudósok
Eötvös Loránd, Galamb József, Szent-Györgyi Albert, Szentágothai János, Bíró László József
A kötet szerkesztőjéről
Csiffáry Gabriella a Budapesti Fővárosi Levéltár főlevéltárosa. Budapesten születtett 1958. augusztus 30-án. 1979-ben felvételit nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom – történelem szakára. 1984-ben szerzett bölcsészdiplomát (Master of Art). Még ugyanebben az évben a Magyar Országos Levéltár Polgári-kori Osztályára került. Jelenlegi munkahelyén, a Budapest Főváros Levéltárában 1985-től dolgozik, mint főlevéltáros. Tizennégy kötete jelent meg eddig. A Corvina Kiadónál megjelent könyvei:Szétrajzás. Híres magyar emigránsok kézikönyve (2015), Magyarázom a bizonyítványom (2017), A tábornok kertje – Híres magyarok szenvedélyei (2019)
A „Magyarázom a bizonyítványomat…” c. könyv megrendelhető a Corvina Kiadó weboldalán; de könyvesboltokban is kapható.
______________________________________
A kötet címadója Karinthy Frigyes novellája:
Magyarázom a bizonyítványom
Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány – ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak nekem. Hogy ma van a féléves bizonyítvány-nap, az nem jelent semmit. A többiek tényleg kikapták a bizonyítványt, de az enyémet föl kellett küldeni a minisztériumba, mivel tévedések derültek ki, amiket sürgősen orvosolni kell. Igen. Különben a bizonyítvány-ellenőrző és kiegészítő konferencia foglalkozni fog az esettel, tanfelügyelői középülésen. Az osztályfőnök úr, mikor ideadta nekem a bizonyítványt, beszédet tartott: kicsit zavarban volt, és tiszteltette a papát. Kérlek, kedves Bauer, mondta, légy szíves, közöld szüleiddel, miszerint sajnálatos tévedés történt bizonyítványoddal, hibás tételek csúsztak bele. A bélyeghatósági szabályrendelet szerint, sajnos, így is ki kell adni a bizonyítványt, de kérnelek kell, kedves Bauer, közöld a szülővel, miszerint ez csak olyan okirat, aminek az adatai nem jelentenek semmit. Kérd meg kedves szüleidet, ne haragudjanak ezért a tévedésért, az igazi bizonyítványt csakhamar kiállítjuk – egyelőre kéretem őket, hogy írják alá ezt, mert az összes iratokat átküldtük a rendőrségre, ahol a nyomozás miatt szükség van erre az aláírásra; de hangsúlyozd kérlek, hogy ez csak formaság. A főkapitány személyesen átírt a fiumei tengerészeti gimnáziumba, derítenék ki, hogy került bele a bizonyítványomba történelemből ez a… ez a… szám, ami ugyancsak egy közönséges szám, azt jelenti, hogy négyszer feleltem történelemből – de esetleges félreértésekre ad alkalmat.
Tudniillik Mangold, a történelemtanár, az csak helyettes tanár nálunk, még nem is osztályozhat, mert előbb vizsgáznia kell osztályzástanból a főegyetemen. Ő csak helyettes osztályzatot adhat, amit másképpen kell érteni – egyes helyett kettest, kettes helyett négyest -, majd ha letette a vizsgát, akkor az összes bizonyítványokban kiigazítják az osztályzatokat igazi osztályzatokra. Most egyelőre kéreti a papát, ne tessék haragudni egyelőre, és üzeni, hogy én négyszer feleltem történelemből, egyszer aláhúzott kétharmadra, egyszer egyesre, kétszer háromnegyedkettesre, tessék ezt összeadni, számtani középarányost venni, kijön a háromnegyed egyes, aláhúzva. Először a második Józsefből feleltem, de akkor csengettek; másodszor kérdezte az örökösödési jogot, mondtam schmalkaldeni szövetség, láttam, mikor beírta az egyfelest, de akkor elvesztette a noteszt.
Fizikából. Hát fizikából már novemberben feleltem, kérdezte a Föld mozgását, s én mondtam, hogy a Nap körül és ellipszis-alakú pályán, melynek egyik gyújtópontjában a Nap van, és ez a Newton érdeme. De akkor a mellettem ülő fiúval összetévesztett, akinek háromnegyede van a fizikából, és nekem írta be véletlenül. Akkor szóltam, a tanári kar megnézte a noteszt, mondta, hogy tényleg a Csekonics helyett írta be véletlenül, de ezt most már nem lehet kiigazítani, mert ebből neki a kormánynál kellemetlenségei támadnak, nagyon kért, hogy ne firtassam a dolgot most egyelőre, és tegyem meg neki, hogy most egyezzem bele a hármasba, év végére kijavítja jelesre, és nem is kell felelni a következő félévben. A jelest mindjárt be is vezette a születési bizonyítványomba, főigazgatói aláírással.
Frőhlichnek pikkje van rám algebrából, arról nem tehetek. A határozatlan együtthatóval kellett megoldani az egyenletet és akkor mikor kihívott, és akkor mikor megmondtam, hogy akkor beszorzok lambdával, erre kiesik a második egyenlet, persze, azért nem esett ki, mert iksszel is be kellett volna szorozni, csakhogy ezt Frőhlich nem vette észre, mire megmondtam, hogy hogy kellett volna, akkor mikor észrevette, hogy ő nem tudta, szégyellte magát, és azt mondta, hogy menjek helyre, és azóta pikkje van rám, mert jobban tudtam az algebrát, és nem akart kihívni javítani, pedig a törvényszékben benne van, hogy januárig ki kell hívni a fiút javítani, mert másképpen nem érvényes az osztályzat, és a Steinmann, a legjobb tanuló is mondta, hogy föl lehet jelenteni Frőhlicht, de nem akartam, mert úgyis pikkje van rám, pedig a dolgozatba nekem ugyanaz jött ki, mint Steinmannak.
Magaviseletből azért van kettes, mert ha van három hármas, akkor nem lehet a magaviseletből se egyes, hanem akkor külön bizonyítványt adnak magaviseletből, amit postán küldenek el a szülőknek.
Ezt!?… Ez nem hármas, ez kettes, csakhogy az osztályfőnök úr olyan furcsán írja a kettest, véletlenül felül írja a végét a kettesnek. Csak a vezetéknevet tessék aláírni… de mostanában ne tessék bemenni az iskolába… a kaput kiemelték… most átalakítják… nincs kapu… nem lehet bemenni… majd egy-két hét múlva…
A cikk szerzőjéről:
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média izgalmas világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbáltam magam. 2006-2012 között szakújságíróként tevékenykedtem, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Néhány éve visszakanyarodtam a segítő hivatáshoz; gyermekvédelmi alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós foglalkozásokat tartok, szakmai érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének mesterképzésén az iskolai mentálhigiéné volt a kutatási témám. Okleveles szociális munkás, intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
