Kitekintő

A maja időszámítás kezdete

I.e. 3114. augusztus 11-e volt a maja mitológia szerint a teremtés napja, az a kezdőpont, ahonnan a közép-amerikai nép mára világhírűvé vált naptára egykor mérni kezdte az idő múlását.

Ettől a kezdőponttól számítva a maja időszámítás aktuális nagy ciklusa 5140 éve vette kezdetét.

A maják az ókor során Közép-Amerika legjelentősebb – és legrejtélyesebb – civilizációját alkották meg, mely az ősidők ködébe vesző eredete, az európai kultúrkörtől való eltérések és hasonlóságok kettőssége és rejtélyes hanyatlása okán máig misztikumba burkolózik. A prehisztorikus kortól szervesen fejlődő kultúra az évezredek során monumentális városokat, templomokat, piramisokat hozott létre, fejlett matematikai és csillagászati tudást halmozott fel, és páratlan kézművestechnikát fejlesztett ki – mindeközben azonban nem tanulta meg használni a kereket, de az európai fejlődést meggyorsító fémeket – vas, réz – sem vette használatba, így aztán, bizonyos szempontból, a spanyol hódítók érkezéséig a kőkorszak szintjén ragadt.

A maja naptár a hiedelmek szerint abszolút pontos, de hogy is néz ki a valóságban? Miután a közép-amerikai kultúra matematikájának alapja a húszas számrendszer volt, az indiánok kalendáriumát döntően ez a szám határozta meg. A nap – kin – időegysége után ezért 20 kin adott egy hónapot, amit maja nyelven uinalnak neveztek; ebből az időegységből aztán kétféle évet lehetett számolni, attól függően, hogy szakrális vagy gazdasági szempontokat vettek figyelembe. Az egyik, a tzolkin, azaz „szent kör” egy 13 hónapból álló, 260 napos egység volt, míg a haab, vagy rendhagyó év a természet rendjét követte. Ennek 18 hónapja volt, és minden 360 napos periódust öt kiegészítő nap követett, amit a maják igen szerencsétlen időszaknak tartottak.

A fotón Chichén Itzá (ejtsd: csicsén icá) maja város romjai láthatók, amelynek legszimbolikusabb eleme a főpiramis, az El Castillo. Az egyedülálló romegyüttes, amely egykor a Maja-tolték Birodalom fővárosa, a két nép kultúrájának és művészetének találkozási pontja volt, 1988 óta az UNESCO kulturális világörökség része, 2007. július 7-e (07. 07. 07.) óta pedig a világ hét új csodájának az egyike (a továbbiak a Megváltó Krisztus szobra Rióban, a Colosseum Rómában, a kínai nagy fal, a Machu Picchu Peruban, Petra Jordániában és a Tádzs Mahal Agrában).

A kétféle naptár 18 980 nap – 52 esztendő, vagy 73 tzolkin – után átfedésbe került egymással, ami egy új periódus kezdetét jelentette. A „nagy kör” fél évszázada az akkori viszonyok mellett hosszabb volt, mint amennyit egy idősebb ember megélhetett, így aztán a ritka alkalomhoz számos szakrális rítus kapcsolódott. Az istenek engesztelésére tartott ünnepségek keretében lehetőség nyílt az 52 év alatt elmaradt 13 szökőév bepótlására is, melyek ugyancsak balszerencsés napok voltak – a maják, akik az időt az istenek ajándékának tartották, ebben az időszakban azért áldoztak, hogy az égiek – egy újabb emberöltőre – életben hagyják őket. Ezen információkból tehát egyértelműen kiderül, hogy a maja naptár bizony messze állt a neki tulajdonított „legendás” pontosságtól, hiszen, a korrekciók dacára, egy-egy ciklus során akár 13 napot is késhetett.

Bár a nagy kör 52 éve egy felölelt egy emberéletet, miután a maja civilizáció eljutott arra a szintre, hogy megörökítse múltját, ennél nagyobb időegységekre is szükség volt, melyeket a tun, azaz a 360 napos egység hússzal való megszorzása után kaptak meg. Így született meg a 7200 napos katun, vagy ennek hússzorosa a baktun, de a sokadik hatványon – gyakorlati jelentőség nélkül – létezett alautun is, mely több millió évet ölel fel. Ezek a terminusok a „hosszú kalendáriumban” nyertek értelmet, melynek kezdőpontja a Gergely-naptár szerint i. e. 3114. augusztus 11-e volt; miután a maják sajátos dátumaikat minden jelentős emlékművön feltüntették, a történettudomány és a régészet számára ez a rendszer hatalmas segítséget jelent.

Maja
Kenichiro Tsukamoto, a Kaliforniai Egyetem kutatója és csoportja három egykori faragott kőoszlopot, az úgynevezett 20-as, 45-ös és 46-os sztélét vizsgálta meg a Campeche államban található El Palmar területén.

Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát írja a Múlt-kor történelmi magazin.

A mexikói El Palmar régészeti lelőhelyén azonosították a maja alföld eddig ismert legkorábbi, a Hosszú Számítás naptári rendszerében rögzített dátumát. Az i. sz 180-ból származó kőemlék több mint egy évszázaddal korábbra tolja ki az időszámítás ilyetén rögzítését a régióban, rávilágítva arra, hogy a korai maja uralkodók már jóval a klasszikus kor előtt is rendkívül kifinomult politikai és szakrális eszközként használták az időt hatalmuk legitimálására.

Kenichiro Tsukamoto, a Kaliforniai Egyetem kutatója és csoportja három egykori faragott kőoszlopot, az úgynevezett 20-as, 45-ös és 46-os sztélét vizsgálta meg a Campeche államban található El Palmar területén. A monumentális mészkőtömböket az ókori maják egyfajta köztéri hirdetőtáblaként használták, ám az évszázadok során az időjárás olyannyira megrongálta a puha kőzetet, hogy a feliratok hagyományos módszerekkel olvashatatlanná váltak.

A szakemberek a fotogrammetriát egy Artec Spider II típusú, nagy felbontású 3D-szkennerrel ötvözték, amely a milliméter tizedrészéig képes rögzíteni a felületi sajátosságokat. A digitális modellek szoftveres, különböző szögekből történő mesterséges megvilágításával sikerült láthatóvá tenniük a közel kétezer éves hieroglifák halvány körvonalait. A sztélén szereplő naptári dátum (a maja hosszú számítás szerint: 8.7.1.0.0) a Gergely-naptárra átszámítva i. sz. 180. augusztus 31-nek felel meg.

112 évvel korábbi, mint az eddigi csúcstartó, a guatemalai Tikalban talált 29-es sztélé (i. sz. 292).

A most azonosított kőfaragvány, a 46-os sztélé különlegességét az adja, hogy a maja síkvidék korábban ismert legkorábbi ilyen jellegű dátumánál (i. sz. 292) is több mint száztíz évvel régebbi. A feltárt feliratok nem pusztán egy naptári időpontot rögzítenek, hanem konkrét történelmi eseményekhez, feltételezhetően egy uralkodó trónra lépéséhez és egy, az Alvilág Jaguáristenéhez kötődő nyilvános ceremóniához kapcsolódnak. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: a lelet bizonyítja, hogy az egymást követő királyi generációk már ebben a korai időszakban is összekapcsolták az uralkodói dinasztia öröklődését a 260 napos rituális jóslatinaptárral és a kozmikus eseményekkel.

A felfedezés mérföldkőnek számít a prekolumbiánus Mezoamerika kutatásában. A Hosszú Számítás egy lineáris, folyamatos időszámítási rendszer, amelyet a maja civilizáció a mitikus teremtésnapjuktól eltelt napok pontos számon tartására fejlesztett ki. A klasszikus maja korban (i. sz. 250–900) az uralkodók széles körben alkalmazták ezt a módszert a monumentális kősztéléken, hogy kronológiai sorrendben örökítsék meg életük legfőbb állomásait – születéseket, házasságokat, katonai győzelmeket –, isteni eredetűként tüntetve fel politikai hatalmukat.

 


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.