Az egész szlovákiai magyar nyelvterületről érkeztek iskolaigazgatók Nagymegyerre, hogy az oktatásügyet érintő problémákról tanácskozzanak. Morvay Katalin, az Intézményvezetők Országos Társulása elnökének egyik bevezető gondolata az volt, hogy a találkozó nem…

Fennállásának 370. évfordulóját ünnepli a komáromi Selye János Gimnázium, a jubileumhoz kapcsolódó eseménysorozat egy évig tart. Az egyik legjelentősebb szlovákiai magyar középfokú oktatási intézményét 1649-ben alapították a helyi jezsuiták érseki…

Az Európai Unióban Litvániában a legmagasabb, 87 százalék a nők aránya az oktatásügyben. Ezután következik Lettország (85%), Bulgária, Észtország és Szlovénia (egyaránt 83%). Szlovákia és Magyarország a 8., egyaránt 78%-kal.…

A szeptembertől érvénybe lépett törvénymódosítás szerint maximum 65 éves korukig taníthatnak a pedagógusok. További kétszer egy évre szerződést köthet vele az iskola, de 67 év felett már semmiképpen nem taníthat.…

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola és a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai is beneveztek az Interbeauty kozmetikai kiállításon megrendezett Aranyolló (Zlaté nožnice) országos versenyre. A fodrászvilág Oscaraként…

2019. október 10–11-én tartja az SZMPSZ az Óvodapedagógusok Országos Konferenciáját Galántán, ahol átadják az idei Vankó Terike-díjat. A díj annak az óvodapedagógusnak ítélhető oda, aki munkája során emberi hozzáállásával, szakmai…