A november 16-tól érvényes rendelkezésekben már nincs szó arról, hogy a határon antigén teszteket végeznének. A 30 km-es körzetben lakók, dolgozók számára sincs előírva, hogy be kéne mutatniuk a negatív…

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter tájékoztatója az iskolarendszer modernizálásáról. Hétfőtől (november 16.) kis csoportokban tanulhatnak az alap- és középiskolákban azok a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók, akik nem tudnak távúton bekapcsolódni…

„Jövő hétfőn már ott lehetnek az iskolában” – jelentette ki Igor Matovič kormányfő. A központi válságstáb javasolta hétfő esti ülésén, hogy a nehéz szociális körülmények között élő gyerekek járjanak iskolába.…

A pozsonyi MTAG 5 pontba összefoglalta a legfontosabb rendelkezéseket: November 9-től következő rendelkezések lépnek érvénybe a tanulók és törvényes képviselőik számára: Az iskola területére továbbra is csak negatív teszteredmény vagy…

Branislav Gröhling heti rendszerességgel fog válaszolni a pedagógusok és a szülők kérdéseire, az első „internetes fogadóórát” most csütörtökön tartja. „Csütörtökön 14 órától és a következő hetekben is ebben az időpontban…