A Miklós név a görög Nikolaoszból származik, eredeti jelentése győzelem+nép. Anyakönyvi bejegyzésre került változatai a régi magyar becenévből önállósult Miksa, Mike, Mikes, Mikó, illetve az angolból átvett Nikolasz. A világ leghíresebb Miklósa kétség kívül Szent Miklós, aki inkább Mikulás néven ismeretes. Szerteágazó a tevékenységi köre: többek között a tengerészek, a gyermekek, az eladósorban lévő lányok és a pálinkafőzők védőszentje. A Mikulás-legenda forrása, Mürai Szent Miklós a Kr. u. 3-4. században élt, a mai Törökország területén. A püspökről számos adakozását leíró történet maradt fenn: teljes vagyonát szétosztotta a szegények között, illetve a Legenda aurea-ból ismert népmeseszerű Mikulás história, ami a következőképpen hangzik.
Egy szegény embernek volt három lánya, akiket hozomány híján nem tudott kiházasítani. Miklós püspök úgy próbált segíteni rajtuk, hogy aranytallérral teli zsákocskát tett a szegény ember ablakába – természetesen titokban, az éj leple alatt. Amikor harmadik éjszaka megérkezett, a hideg miatt csukott ablakkal találta szembe magát, így fölmászott a kéményre, hogy ott csempéssze be az aranyat. A szegény ember egyik lánya éppen harisnyáját szárította a kémény alatt, amikor abba belecsusszant a Mikulás csomagja. A történet vége ismerős lehet mindenki számára; a mai napig a csizmába, cipőbe, mamuszba kapjuk az ajándékot Télapótól.
Az angolszász területeken karácsonykor érkezik Santa Claus, és az amerikai mesékből tudjuk, hogy kilenc rénszarvasa repíti át szánját az egész világon egy éjszaka alatt, az ajándékokat pedig segítői, a manók készítik egész évben. Kevésbé ismert, mára kikopott különleges szokás Magyarországon a hagyományos Miklós nap, a miklósolás – főként a 20. századot megelőzően. Eredetileg gonoszűző alakoskodás volt: a fiatalok láncot csörgetve ijesztgették a falu lakosságát, előfordult, hogy aki eléjük került, meg is verték. De az is megesett, hogy Láncos Miklós volt az, aki láncait csörgetve járt házról házra és ijesztgetett. Később enyhült a játék, és a krampuszok vették át a Mikulástól a büntető szerepet, kizárólag a rossz gyerekek kaptak virgácsot, náspángolást. Ma már a krampuszokat és a büntetést is elfelejtettük az ünnep kapcsán, és háttérbe szorult a Mikulás ítélkező szerepe.
Szent Miklós a néprajzban
A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket ajándékozó és számonkérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás (Kiss L. 1962).
Miklós-napi alakoskodás
Jani, Mari Piroska
Tudjátok-e mi van ma?
Hoz az öreg minden jót
Piros almát sok diót.
Hát még mit, hát még mit?
Frissen vágott suhogót.
(Ujváry 1975: 28)
Csányi György: Télapó kincsei
„Télapó! Télapó!
Hol van a te házad?
Ki adta? Ki varrta
báránybőr subádat?
Meleg, jó szívednek
honnan van a kincse?
Zimankós hidegben
van, ki melegítse?”
Szánomat szélsebes
három pejkó húzza,
kucsmás fenyők között
kanyarog az útja.
Nagy piros szívemnek
jóság a kilincse,
s édesanyák mosolygása
a legdrágább kincse.
Hidegben nem fázom
egyetlenegyszer sem:
az ő bársony pillantásuk
átmelenget engem.
Devecsery László: Jön a Mikulás
A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.
Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.
Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.
Donászy Magda: Télapóka, öreg bácsi
Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.
Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.
Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó?
– Honnan jöttél Télapó?
– Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.
Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.
Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
„úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad.”
Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen ide fut.
Szerencsémre nyitva volt,
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték mit kérek.
Gyerekdal:
Hull a pelyhes
Hull a pelyhes fehér hó,
jöjj el kedves télapó.
Minden gyermek várva vár,
vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó,
piros alma, mogyoró.
Jöjj el hozzánk, várunk rád,
kedves öreg télapó!
Nagyszakállú télapó,
jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót
rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig,
kis cipőcske megtelik.
Megtölti a télapó,
ha üresen látja.
Gyerekdal:
Pattanj pajtás
Pattanj pajtás, pattanj Palkó,
nézd, már nyílik ám az ajtó,
Kinn pelyhekben hull a hó,
s itt van, itt a télapó.
Meg-megrázza ősz szakállát,
puttony nyomja széles vállát,
Benne dió, mogyoró,
itt van, itt a télapó.
Oly fehér a rét, a róna,
mintha porcukorból volna,
Nagy pelyhekben hull a hó,
csakhogy itt vagy télapó.
Gyerekdal:
Télapó itt van
Télapó itt van, hó a subája,
Jég a cipője, leng a szakálla.
Zsák, zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.
Két szarvas húzta, szán repítette,
Gömbölyű zsákját százfele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.
Osvát Erzsébet: Búcsúzik Télapó
Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.
Maradt egy kis
hó még,
jól becsomagolja:
– No, most már
indulok –
Csendesen mormolja.
Messzire
kísérik
a szarkák, verebek.
Cserregik,
csipogják
– Télapó, ég veled!
Osvát Erzsébet: Mennyi apró télapó
Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
Izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?
Kik ezek,
Mik ezek
az apróka
Télapóka – emberek?
Óvodások mennek
sorba,
záporozó, habos
hóban.
Sarkady Sándor: Télapó
Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.
Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.
Kampós botja
Imbolyog –
Puttonyában
Mit hozott?
Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.
Lassan lépked,
Mély a hó –
Siess jobban
Télapó!
Csorba Győző: Hó-hívogató
De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe
Kétkarácsony utolján
ünnepnapok kihunytán
fakó végén az évnek
de jólesne kevés derű a szívnek
Hét álló nap havazna?
Ha tenné is mi haszna?
A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna
Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre
Alatta mint előtte
ami sajgott úgysem engesztelődne
Azért mégis ha így is
ha ez csöppet segít is
de jó volna ha volna
ha a friss hó falut-várost bevonna.
Gazdag Erzsi: Hóember
Udvarunkon, ablak alatt
Álldogál egy fura alak
Hóból van a keze, lába,
Fehér hóból a ruhája,
Hóból annak mindene,
Szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
Feje búbján köcsögkalap.
Kányádi Sándor: Betemet a nagy hó
Betemet a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
mindent, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
Kányádi Sándor: Feketerigó
Ablakomban nagy a hó, halihó! –
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.
De most nekünk nagy a hó, halihó! –
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.
Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején
Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.
Mondóka
Ha-ha-ha havazik,
He-he-he hetekig,
Hu-hu-hu hull a hó,
Hi-hi-hi jaj de jó!
Zelk Zoltán: Hóember
Csillog a fákon a zúzmara,
ragyog, mint az ezüst,
s repül a sivalkodó szélben
akár a por, a füst.
Serényen dolgozik három gyerek:
fagyos kezeikkel
gyúrják a havat, mint agyagot,
készül a hóember.
Szénből, kavicsból kap szemeket,
hadd nézze: a világ
milyen fehér! S milyen szépek
az ezüst téli fák.
Galambos Bernadett: Az ajándék
Mikulás ha volnék:
minden áldott éjjel,
havat szórnék két kezemmel
háztetőkön széjjel.
Mikulás ha volnék
decemberi éjben:
Járnék csengettyűkkel
fehér holdsütésben.
Mikulás ha volnék
szívem arany lenne:
Aranydiót, aranyalmát
raknék tenyeredbe!
Aranydióm, aranyalmám
szeretetté válna,
Melegsége nem férne be
pici, kis szobádba!
Czeglédi Gabriella: Jön a Mikulás
Jön már, itt a
Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja.A hatalmas
puttonya,
Ajándékkal
megrakva.
Jó gyermekek
megkapják,
Megtelnek a
Kiscsizmák
Mondókák
Miki, Miki, Mikulás,
Nem szereti a gulyást,
Mert a gulyás, paprikás,
Miki, Miki, Mikulás.
Dér, dér, diridér,
didereg a pipitér.
Holnap havat hord a szél,
holnapután itt a tél.
Lévay Erzsébet: Hogyan jön a Mikulás?
Van ahová szánon jön,
van, ahová hintón,
van, ahová repülőn,
s van, hova sítalpon,
ha kell, hajón utazik,
s bizony az sem ritka,
hogy gyalogol ide-oda,
s hogy ér oda mindenhova
csupán egyetlen éjszaka:
maradjon a titka!Szabó László: Télapóvárás
Eső szitál, hull a hó,
hol késik még Télapó?
Lásd együtt a sok gyerek,
várja, lesi léptedet.
A melegben ülni jó,
átfázhattál Télapó!
Érezd otthon itt magad!
Jöjj be, rakd le zsákodat!
Csevegj velünk, jót pihenj!
Mi könnyítünk terheden.
Hagyd itt, amit rejt a zsák,
komótosan menj tovább!
Osváth Erzsébet: Első hó
Ébredjetek gyerekek!
Csoda történt éjjel.
Megérkezett Télapó,
Csillagot szórt széjjel.
Fehér köntöst is hozott
a bokroknak, fáknak.
Nézzétek, hogy örülnek,
Mostmár nem is fáznak!
–
Hideg szél fúj-
Hideg szél fúj, hull a hó
hó-kabát a fákon.
A kis cinke didereg,
megbújik az ágon.
Őzike az erdőben
magas hóban baktat,
Megnézi az etetőt:
van- e benne abrak?
Milliónyi pelyhecske
lengedez a tájra-
Decemberben mindenki
a Télapót várja.
Csilingelnek a csengők-
Csilingelnek a csengők
az erdei laknál.
Télapóka rakodik,
majd a bakra felszáll.
Erdők felett repíti
sok kis útitársa.
Hat kedves kis rénszarvast
fogott be a szánba.
Vígan szállnak fel vele
a csillagos égig.
Csillagok az útjukat
fényükkel kísérik.
Nagymedve és Fiastyúk,
s még ezernyi csillag
ragyog nekik, hogy lássák
a végét az útnak.
Télapóka
Télapóka juj, juj, juj,
az arcunkba havat fúj!
Szakállából szerteszét
rázza a sok hópihét.
Nem baj, nem baj,
ez a jó,
rázd a havat, Télapó!
Devecsery László: Szakállából havazik
Hull a hó:
szélben száll,
Télapó
errejár.
Errejár,
errevár,
puttonya
is telve
már.
Hull a hó:
szélben száll,
Télapó
télben jár:
Szakállából
havazik-
el sem áll
hajnalig,
s az is lehet
tavaszig.
Tóth Anna: Télapó
Erdő szélén áll egy kunyhó,
ezüstösen csillogó,
öregbácsi lakik benne,
úgy hívják, hogy Télapó.
Sürög-forog reggel óta,
várják már a gyerekek,
zsákjában van ajándéka,
szívében a szeretet.
Alkonyatkor csilingelve
útnak indul szánkóján
ablakokban kiscipőcskék
tündökölnek, bárhol jár.
Hogyha alszol, s ajándékot
visz neked a Télapó,
betakar, ha ágyacskádról
lecsúszott a takaró.
Iványi Mária: Szép a tél…
Szép a tél,
zúg a szél,
Télapó is útrakél.
Hull a hó,
csillanó,
jöjj el, várunk, Télapó!
Télapó
Itt van már a Télapó,
tele van a zsákja,
mosolyog az arca,
örömünket látva.
Énekeljük néki, senki
nem vár biztatásra,
úgy búcsúzik tőlünk:
a viszontlátásra!
