Az új készségek elsajátítása néha nehézségekbe ütközik. Általában mindent a műveletek megismétlésével tanulunk, de éppen az ismétlés miatt válhat ez a tevékenység idővel unalmassá. Az unalom pedig ez esetben azt…

Nyílt napot tart a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék január 25-én, szombaton a 2020/2021-es tanévben nyíló tanulmányi programokról. Program: 10.00-11.00 Találkozás a kar vezetésével a Moyzes teremben (Gondova 2, bejárat…

dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke: Sürgősen forradalmasítanunk kell az oktatást! Kereken egy éve töltöm be az Európai Számítógép-használói Jogosítvány, vagyis az ECDL-képzést koordináló Neumann Társaság elnöki tisztségét, így már…

A pozsonyi Duna utcai gimnázium 2013-tól vesz részt a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium szervezésében egy különleges sporteseményen: tanárok, jelenlegi és volt diákok, határon túli partneriskolák, meghívott vendégek minden évben annyi…

2020 madara az erdei fülesbagoly! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) rajzpályázatot hirdet „Erdei fülesbagoly” címmel óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás és felnőtt kategóriákban. Téma: az erdei fülesbagoly Pályázati…

A különírás és az egybeírás logikus rendszere a magyar helyesírásban – ezzel a címmel tartott előadást Antalné Szabó Ágnes egyetemi docens a Comenius Egyetem magyar tanszékén, az immár kilencedik évfolyamába…