Martina Lubyová oktatásügyi miniszter (SNS) szinte teljesen elégedett a saját teljesítményével, ahogy fogalmazott, a tárcánál véghezvitt „szociális intézkedéseket” tartja a legtöbbre, legfőképpen a „masszív béremeléseket”. A miniszter 2017 őszétől irányítja…

Január 18-án, szombaton szervezte meg a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Bákóban, a Magyar Házban, a Csengő vers ötödik kiadásának második részét. Pedagógusaik kíséretében érkeztek a gyermekek, azzal a céllal, hogy a…

A pozsonyi Duna utcai gimnázium harmadik alkalommal kapcsolódott be az AISEC polgári társulás által szervezett Educate Slovakia projektbe, melynek célja a fiatalság interkulturális érzékenységének és globális gondolkodásának fejlesztése a nemzetközi…

Elhunyt Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, animátor, grafikus, érdemes és kiváló művész. 1941-ben született Sopronban, középiskolai tanulmányait is a városban, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban végezte el.